Körtúrát szervezett szombaton az Erdélyi Kárpát Egyesület – Szatmárnémeti a kirándulást kedvelőknek. A túráról Boér Aliz írt beszámolót.

"November 7-én egy hideg, de tiszta őszi reggelre ébredtünk. Ez alkalommal a Nagytarna melletti Vágástanyára vitt az utunk. A csapat egy része busszal érkezett, akik nem fértek fel, azok saját autóval utaztak.

Tíz óra körül gyülekeztünk Tarnafürdőn, egy újonnan épült vendéglő parkolójában, ahonnan a gyalogtúra indult, a piros sáv jelzést követve.

A híres hársfa-sétány

Tarnafürdőt először 1430-ban említik az oklevelek. A XV. századtól kezdve a terület a nagy múltú, előkelő Perényi család birtoka volt. Tarnafürdő a XVIII–XIX. században – előnyös fekvése és gyógyvize miatt – az osztrák és magyar arisztokrácia kedvelt fürdőhelyévé nőtte ki magát. A községi krónikák szerint a híres „százados hársfák sétányán” egykor maga Mária Terézia királynő is sétált, amikor részt vett a nemesség éves tarnafürdői bálján.

Ezen a hársfasétányon sétáltunk mi is végig, amelynek végén a Szent Anna-kápolna fogadott bennünket.

Fürdő és gyógyvíz-forrás

A fürdő gyógyvizét ma is megkóstolhatjuk – a köves út elején áll egy fedett, bővizű forrás, amelynek vize kiválóan alkalmas reumatikus panaszok enyhítésére, valamint ivókúraként gyomor- és májbántalmak kezelésére.

Az út jobb oldalán, a patakon átkelve, megtekinthettük a régi, már omladozó fürdőházat, ahol egykor kádfürdő formájában élvezhették az előmelegített vizet a gyógyulni vágyók.

Felérve a vágástanyai kilátóhoz, megpihentünk egy almafa alatt, amelynek gyümölcseit is élvezhettük uzsonnánk mellé, és gyönyörködhettünk a környék magasabb csúcsaiban. Egy ideig ugyanazon az útvonalon mentünk visszafelé, majd körútként folytattuk utunkat, beérve a tanyára.

Favágók tanyája

A XIX. században a Perényiek komoly fejlesztésekbe kezdtek itt: szlovák és cseh telepeseket hoztak a vidékre, hogy fellendítsék az Avas-hegység erdeiben a fakitermelést. Ekkor alapították meg Vágástanyát, amelynek neve is az erdőirtásra – vágásra – utal. Vágástanya az 1940-es és 1950-es években élte virágkorát, amikor nagyjából 100 család lakott a területen. A tanyára sosem vezették be az áramot, és a vezetékes vizet sem, ami a fiatalabb generációk számára fenntarthatatlanná tette az ott-tartózkodást. Az utolsó állandó lakosok a kétezres években hagyták el a települést. A magára hagyott fa- és vályogházakat a természet gyorsan visszafoglalta: a tetők beszakadtak, a falak leomlottak.

De ha figyelmesen járunk, fellelhetjük a régi házak kőalapjait, kutakat, töltéseket, régi utakat, a templomdombon a templom kőalapját, mellette pedig a több száz éves hársfát. Az ott lakók több száz éves hagyományos gyümölcsfái (alma, szilva, cseresznye, dió, eper, vackor) a mai napig teremnek – tavasszal virágözönnel, ősszel pedig rengeteg gyümölccsel ajándékozzák meg az arra járó vándort.

A körtúránkat egy gyönyörű, erdei gerincúton folytattuk, ahonnan leereszkedtünk a gyógyvízforráshoz. Innen már csak néhány száz métert kellett megtennünk, hogy visszaérjünk a parkolóba, ahol már várt bennünket a buszunk és az autóink.

Gratulálunk a 87 túrázónak aki velünk tartott, külön öröm, hogy a sok gyerek is ilyen ügyesen végigcsinálták a túrát! 

Talán ez volt az idei utolsó napos őszi nap, amikor még együtt túrázhattunk, és megcsodálhattuk az erdő gyönyörű őszi színeit, a zord idő beállta előtt. Egy jó hangulatú, közös túrán vagyunk túl."

A túra vezetője Bartha Botond – Zsolt volt, a képeket Kaltenbacher János és Bartha Botond-Zsolt készítette.