Vasárnap este már nyoma sem volt a magyar labdarúgó-válogatott játékában annak a lendületnek, amivel Marco Rossi szövetségi kapitány legénysége múlt csütörtökön Sivasban meglepte török ellenfélét, és amivel még tudta nyerni a mérkőzést. Így a magyar csapat vereséget szenvedtek el hazai pályán Oroszország válogatottjától, a Nemzetek Ligája B-ligájának második csoportmeccsén.
Igaz, az ellenfél sem volt ugyanaz a kaliber, hiszen Sztanyiszlav Csercseszov orosz szövetségi kapitány csapara sokkal jobban felkészült a magyarokból, mint a török alakulat. Már az 5. percben vezetést szerezhetett volna a szbornaja, amikor egy indításra rendkívül rosszul helyezkedett Szalai Attila – aki még meg is botlott –, így Anton Mirancsuk begyalogolhatott a kapuig, ám öt méterről mellé lőtt. Így sem kellett sokat várni a vendégek vezetésére, az első negyedóra végén a nem sokkal korábban hibázó Mirancsuk értékesítette ziccerét: hajszálpontos orosz akció futott végig a bal oldalon, a 16-os szélénél Daler Kuzjajev kapott egy kiugratást, középre passzolt, Mirancsuk pedig Gulácsi Péter támaszkodó lába mellett a kapu bal oldalába továbbított (0–1).
A magyar csapat vezetett néhány ígéretes támadást, azonban ezek rendre elakadtak az orosz tizenhatos környékén. Szoboszlai Dominik láthatóan megkülönböztetett figyelmet kapott az orosz védőktől, akik többször is keményen odaléptek a 19 éves középpályásnak.
A vendégcsapat még a szünet előtt növelni tudta előnyét: egy élesen középre lőtt labdát a 11-es pontnál álló Szalai Ádám rosszul vett le, Andrej Szemjonov elpöckölt előle, amivel tökéletesen tálalt Magomed Ozdojev elé, aki könnyedén a jobb sarokba csavart (0–2).
A szünetben Marco Rossi Sigér Dávid helyére Kalmár Zsoltot küldte pályára, de a középpályásnak még bemelegedni sem volt ideje amikor úgy tűnt, eldőlt a találkozó: mindössze 37 másodperc telt el, és Mário Fernandes betalált: egy bal oldali orosz beadást Artyom Dzjuba háttal a kapunak vett át az ötösön, higgadtan az érkező honosított brazil elé passzolt, akinek így csak a kapuba kellett továbbítani (0–3).
Az oroszok lassan átadták az irányítást, így a magyar legények is tempósabban játszottak. A háromgólos hátrány ellenére becsülettel támadtak és Sallai Roland remek emelésével – amelyet Kalmár tökéletes passza előzött meg – a 62. percben szépített Rossi csapta: a magyar játékos az indítás után gyedül lépett ki a védők mögött, és a pattogó labdát a kifutó orosz kapus fölött higgadtan átemelte (1–3).
Nyolc perccel később pedig a csereként pályára lépő Nikolics Nemanja közeli találatával nyílttá tette a találkozót (2–3).
A magyar együttes becsületére szóljon, hogy a hajrában is hajtottak az egyenlítésért, de az eredmény nem változott.
A magyar válogatott 42 éve nyeretlen riválisával szemben, legutóbb 1978-ban a jogelőd Szovjetuniót győzte le.
A két kör után három ponttal álló magyarok a sorozat következő mérkőzését október 11-én Szerbiában játsszák, Marco Rossi szövetségi kapitány együttese ugyanakkor három nappal korábban Európa-bajnoki pótselejtezőn Bulgáriában lép pályára.
NEMZETEK LIGÁJA, A-LIGA, 2. FORDULÓ
4-es csoport: Spanyolország – Ukrajna 4–0
4-es csoport: Svájc – Németország 1–1
1. Spanyolország 2 1 1 0 5–1 4
2. Ukrajna 2 1 0 1 2–5 3
3. Németország 2 0 2 0 2–2 2
4. Svájc 2 0 1 1 2–3 1
NEMZETEK LIGÁJA, B-LIGA, 2. FORDULÓ
3-as csoport: Magyarország – Oroszország 2–3 (0–2)
G.: Sallai 62., Nikolics 70., illetve Mirancsuk 15., Ozdojev 33., Mário Fernandes 46.
3-as csoport: Szerbia – Törökország 0–0
1. Oroszország 2 2 0 0 6–3 6
2. Magyarország 2 1 0 1 3–3 3
3. Törökország 2 0 1 1 0–1 1
4. Szerbia 1 0 1 1 1–3 1
4-es csoport: Wales – Bulgária 1–0
4-es csoport: Írország – Finnország 0–1
1. Wales 2 2 0 0 2–0 6
2. Finnország 2 1 0 1 1–1 3
3. Bulgária 2 0 1 1 1–2 1
3. Írország 2 0 1 1 1–2 1
NEMZETEK LIGÁJA, C-LIGA, 2. FORDULÓ
3-as csoport: Szlovénia – Moldova 1–0
3-as csoport: Koszovó – Görögország 1–2
1. Görögország 2 1 1 0 2–1 4
2. Szlovénia 2 1 1 0 1–0 4
3. Koszovó 2 0 1 1 2–3 1
4. Moldova 2 0 1 1 1–2 1
NEMZETEK LIGÁJA, D-LIGA, 2. FORDULÓ
1-es csoport: Andorra – Feröer-szigetek 0–1
1-es csoport: Málta – Lettország 1–1
1. Feröer-szigetek 2 2 0 0 4–2 6
2. Lettország 2 0 2 0 1–1 2
3. Málta 2 0 1 1 3–4 1
4. Andorra 2 0 1 1 0–1 1
Keddi program
NEMZETEK LIGÁJA, A-LIGA, 2. FORDULÓ
2-es csoport, 21.45: Dánia – Anglia (tv.: magyar Sport 2)
2-es csoport, 21.45: Belgium – Izland
3-as csoport, 21.45: Svédország – Portugália
3-as csoport, 21.45: Franciaország – Horvátország (tv.: magyar Sport 1)
NEMZETEK LIGÁJA, C-LIGA, 2. FORDULÓ
2-es csoport, 19.00: Örményország – Észtország (tv.: magyar Sport 2)
2-es csoport, 19.00: Grúzia – Észak-Macedónia (tv.: magyar Sport 1)
1-es csoport, 21.45: Luxemburg – Montenegró
1-es csoport, 21.45: Ciprus – Azerbajdzsán
NEMZETEK LIGÁJA, D-LIGA, 2. FORDULÓ
2-es csoport, 21.45: San Marino – Liechtenstein