Szatmárnémeti

Februárban kezdődik a pedagógusok oltása a megyében

2021.01.25 - 19:43

Bár Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter pár nappal korábban úgy fogalmazott: reméli, az oltási kampány szervezői megtalálják a megoldást arra, hogy az immunizálni akaró tanügyi dolgozók oltása még az iskolák tervezett újranyitása, azaz február 8-a előtt elkezdődjön, Szatmáron ezt a reményt csak részben sikerül majd valóra váltani — ugyanis a tanügyi dolgozók oltása február 8–ától kezdődik majd.
Mint arról már többször is beszámoltunk, Szatmárnémetiben öt oltási központnak kellene működnie, s igaz ugyan, hogy jelen pillanatban most még  mind az öt zárva van, de február 8–án a Muncii sugárúton lévő Avram Iancu Általános Iskolában kialakított központ megnyitja kapuit — részben az oltásra jelentkezett tanügyi  dolgozók, részben a kampány második szakaszában érintett kategóriák  számára, s az oltási kampányt koordináló országos bizottság döntése értelmében naponta egy fluxnyi (60 oltás) vakcinát biztosítanak kimondottan a tanügyben dolgozók számára. A pedagógusokat és a kisegítő személyzetet a megyei tanfelügyelőség fogja egységesen időpontra előjegyezni az oltási platformon (mint ahogy több tanintézményben  maga a regisztráció is  egységesen történt) — abban az esetben pedig ha valamelyik pedagógus már egyénileg foglalt magának időpontot a platformon, akkor azt természetesen visszamondhatja, ha akarja, illetve ha az egyéni foglalás dátuma későbbi időpontra szól, mint az egységesítetté.
Az persze már teljesen más kérdés, hogy egy tanintézményben kialakított oltási központ működése miért épp az iskolák tervezett újranyitásával egyszerre kezdődik, illetve az sem tisztázott még, hogy a dolgozó (órát tartó) pedagógus esetleg szünetben kapja–e meg az oltást vagy az immunizáció esetleg a tanórák után történik majd.

Közelít a 7000–hez a beoltottak száma

A közegészségügyi igazgatóság összesítése értelmében január 25–én Szatmár megye fertőzöttségi szintje 1,66 ezrelék volt, és 8098 igazoltan koronavírus-fertőzöttet tartottak hivatalosan nyilván, azaz az előző összesítés óta 30 új esetet regisztráltak, az újratesztelt páciensekkel kapcsolatban azonban nem közöltek friss adatokat.
A gyógyultak száma 7356–ra emelkedett, ami egyben azt is jelenti, hogy újabb 77 páciensnek sikerült legyőznie a kórt, sajnos azonban 139–re emelkedett az elhunytak száma is: a 70 – 80 év közötti korosztályhoz tatozó két női és egy férfi páciens a Nagykárolyi Városi Kórház intenzív terápiás osztályán vesztette életét a koronavírus szövődményeinek következtében.
Az elvégzett tesztek száma 55 629–re emelkedett, vagyis az előző adatközlés óta 55 mintavételt elemeztek, és szintén 55 gyorstesztet végeztek el.
Az elmúlt 24 óra leforgása alatt 474–en kapták meg a koronavírus elleni vakcinát, és közülük senkinél nem jelentkezett mellékhatás. Ezzel a január 5–én megkezdődött oltáskampány keretében már 6901 személyt immunizáltak a megyében, helyi reakciós mellékhatások pedig továbbra is csak a már napokkal korábban jelzett négy esetben fordultak elő — az viszont következetesen sincs pontosítva, hogy a beoltottak közül mennyi a kampány első fázisában érintett egészségügyi dolgozó és mennyi a második fázisba tartozó krónikus beteg, illetve 65 évnél idősebb.
A petei határátkelőnél az elmúlt 24 óra leforgása alatt 1736 utazó lépett az ország és a megye területére, közülük 175 személynek kellett házi elkülönítésbe vonulnia, a többiek mivel valamennyien a zöldnek, azaz biztonságosnak minősített országokból/régiókból érkeztek vagy felmutatták a negatív koronavírus–tesztet, a kikérdezés és gyorsvizsgálat nyomán tünetmentesnek minősítette őket az átkelőnél szolgálatot teljesítő egészségügyi személyzet, korlátozások nélkül folytathatták útjukat; míg a csanálosi átkelőnél egyetlen egy olyan személy sem jelentkezett belépésre, akinek karanténba kellett volna vonulnia.

Szabó Kinga Mária

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Újabb kutya és macska oltási kampány indult

A DSVSA októberben indított veszettség elleni oltási kampánya decemberig tart.
Belföld

Már a patikákban várnak az oltakozókra a vakcinák

Hamarosan kezdődik az influenza elleni oltási szezon, az első adag vakcinák megérkeztek a gyógyszertárakba.