Szatmárnémeti

Ez a szatmárnémeti Restart

2020.06.04 - 17:46

Ezeket a könnyítéseket érvényesítené a Szatmárnémetiben működő cégek számára a városvezetés, hogy enyhítse a vírushelyzet okozta nehézségeket, ennél többet önkormányzatként nem is nagyon tud tenni. Ezt az elképzelést a városi tanács e havi ülésén a döntéshozóknak is meg kell szavazniuk, hogy érvénybe lépjen.

A két hónapra számolt, ötven százalékos ingatlanadó kedvezményért folyamodónak szükségük lesz bizonyítani, hogy direkt módon befolyásolta tevékenységüket a szükségállapot bevezetése, azaz katonai rendeletben lett felfüggesztve az aktivitásuk. Szükség lesz a gazdasági minisztérium által akkor kiadott szükségállapoti igazolásra is. A kedvezményre jogosultak lesznek azok a cégek is, amelyek saját tulajdonú ingatlanban aktiválnak, de érvényes lesz azokra az ingatlanokra is, amelyek céges tulajdonban vannak, de bérlő folytat ebben üzleti tevékenységet, amit fel kellett függeszteni míg tartott a szükségállapot.

Az igénylés folyamata a tanácsi határozattervezetben lesz leírva és bár ez még nincs elfogadva, a városvezetés egy határidőt már megszabott: a kedvezményt szeptember 15-ig kérvényezhetik majd a cégek.

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Így látjuk Szatmárt: jobb a levegő, de nehézkes a forgalom

Hogyan látják a szatmáriak saját városukat? Meglepő adatok derültek ki egy országos felmérésből.
Szatmárnémeti

Több mint négyszáz fát ültettek ki idén

Szatmárnémeti közterület-stratégia: minden aszfaltozás után zöldövezet-kialakítás és faültetés következik.
Szatmárnémeti

Tízéves a Tessék kérem, Szatmárnémeti!

Jubileumi tombola a közéleti tájékoztató kiadvány 10. születésnapja alkalmából.