Szatmárnémeti

Esperességi gyermeknapok

2021.08.07 - 15:21

Az augusztus 3-án indult, délelőtt 10 és 17 óra között megrendezett programokon az imádság és a kiscsoportos beszélgetések mellett helyet kaptak a közösségépítő játékok is. A programsorozat, amely augusztus 5-én ért véget, lényegében három napból álló délelőtti gyermekfoglalkozások összessége, ahol a testi-lelki frissesség jegyében reggeli tornával és közös imádsággal indultak a reggelek. Délelőttönként a gyermekek kiscsoportokra osztva mélyítették el az adott nap témáját, melyhez különböző, a megértést segítő játékok is tartoztak. Ezeket a kiscsoportos beszélgetéseket olyan ifjúsági vezetők tartották, akiknek a nagy része részt vett a pár héttel ezelőtt Nagyszokondon tartott ifjúságivezető-képzőn, ahol kifejezetten a mostani programsorozatra felkészülve megtanulták, hogy kell élményszerűen levezetni a beszélgetéseket és a hozzájuk kapcsolódó játékokat. A napi elmélkedések egyik kedvenc története volt, mikor egy fiú éjjel álmában Jézussal sétált egy hosszú úton, éltének fontosabb eseményeit szemlélve. A fiú észrevette, hogy életének legnehezebb szakaszainál azonban csak egy sor lábnyom van a homokban, nem pedig kettő. Mikor az Urat számonkérte, hogy miért hagyta magára éppen a legnehezebb napokban, Jézus így válaszolt: „Drága barátom, én szeretlek téged, és soha nem hagytalak magadra egy pillanatra sem. Amikor annyira szenvedtél, hogy már járni sem bírtál, a karjaimba vettelek, és úgy hordoztalak. A homokban az én lábnyomaimat látod.” A délelőtti sportfoglalkozás keretében a gyermekcsapat métázni ment a Szamos partjára. Az ebédszünet után, délután kézműves foglalkozás következett, ahol gyöngyfűzés, zoknibábú-készítés, sárkányhajtogatás és karkötőfonás közül választhattak a gyermekek. Végül énekléssel, játékkal és közös imádsággal zárult a nap.

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Lebilicselő gyermeknapi program a belügyi szervekkel

Izgalmas gyermeknapi programra várnak szombaton Szatmárnémetiben minden gyermeket a rendőrök, határrendészek, csendőrök, a börtönrendőrség, tűzoltóság és a Vöröskereszt önkéntesei.
Szatmárnémeti

Rajzfilmzenei klasszikusokkal ünnepel a filharmónia

Rajzfilmzenei klasszikusokkal ünnepli a legkisebbeket a nemzetközi gyermeknap alkalmából a szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmónia. Az ingyenes, szabadtéri koncert május 31-én, pénteken este 7-től kezdődik a felújított régi főtéren, a Libertății téren.
Nagykároly

A legnagyobb ajándék

Az idei ünnep jó híre az, hogy Isten szeretne bennünket ezen a karácsonyon ismét gazdagon megajándékozni. Azt olvassuk a római gyülekezethez írt levélben: „Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyan ne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?” (Róma 8, 32)