Vidék

Június 1.: Szatmárhegyi Gyermeknap

2025.06.02 - 08:31
Élményekkel teli délután a helyi Magyar Ifjúsági Kezdeményezés szervezésében.

Vidám gyerekzsivajtól volt hangos vasárnap Szatmárhegy, ahol a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés szervezésében tartották meg az idei Szatmárhegyi Gyermeknapot.

A rendezvény célja az volt, hogy egy gondtalan, élményekben gazdag délutánt biztosítson a helyi gyerekek számára.

A programok között nagy sikert aratott az arcfestés, ahol a gyerekek kedvenc mesefiguráikká változhattak, valamint a fagyi és a vattacukor, amelyek elmaradhatatlan részei voltak az eseménynek. A hagyományos zsákba ugrás verseny különösen sok nevetést és jókedvet hozott, a kicsik és nagyok egyaránt lelkesen próbálták ki magukat.

A szervezők kiemelték, hogy a rendezvény közösségformáló ereje rendkívül fontos, hiszen a közös játék és élmény segít megerősíteni a helyi közösséget.

A program megvalósításáért ezúton is köszönet illeti a Communitas Alapítványt, amely támogatásával lehetővé tette a gyermeknap megszervezését.

Princz Csaba
 

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Avasfelsőfaluban és környékén várható vízkorlátozás

„Ha van hozam, van víz amit továbbengedni, de most nincs”. Gondok az Avasban, minden rendben Szatmárhegyen, ahol azonban most áramszünet miatt nincs vízszolgáltatás.
Vidék

A kicsik nagy napja Lázáriban – KÉPGALÉRIA

Gyereknapot tartottak a községközpontban. Felvonulással, egész napos szabadidős foglalkozással, sok sporttal és mindenféle finomsággal vártak mindenkit a sportterem udvarán.
Szatmárnémeti

Június 1., gyereknap: csakis a legkisebbeké a város!

A móka nem ér véget a Szatmárnémeti Városnapokkal! Június 1-jén startol a gyerekek fesztiválja, a legkisebbek veszik át az irányítást!