Szakadó esőben rendezett a találkozó a Juventus mindjárt magához ragadta a kezdeményezést. Az FTC csak a bekapott gól után tudott támadást vezetni, többször is eljutott az ellenfél kapujáig, de nem jelentett igazi veszélyt, a Juventus kontrái viszont annál inkább.
A fordulás után sem változott sokat a játék képe, majd Morata második találatával eldőlni látszott az összecsapás. A házigazdák a hajrához érve fáradni kezdtek, többször is hibáztak hátul és két potyagóllal padlóra kerültek. A szépítés lehetőségét ezzel együtt nem adták fel, ez végül sikerült is: Boli a hajrában előbb ziccert rontott, majd azonban betalált Szczesny kapujába.
A csoport másik mérkőzésén a Barcelona gyenge játékkal is legyőzte a Dinamo Kijevet, és őrzi a kvartett vezető pozícióját. A katalánoknál viszont jubilált Lionel Messi, aki 150. alkalommal áll fel európai nemzetközi futballmeccsen. Egyébként a hatszoros aranylabdás első BL összecsapása is ukrán ellenféllel szemben történt, még 17 szezonnal ezelőtt, 2004 decemberében az argentin válogatott focista a Sahtar Donyeck ellen lépett pályára. A 33 éves ikon góllal ünnepelte a jubileumát, az ő tizenegyesével szerzett vezetést a katalán csapat a Kijev ellen.
A H-csoportban az RB Leipzig hátrányból fordítva 2–1-re legyőzte a Paris Saint-Germaint, így a két magyar válogatottal, Gulácsi Péterrel () és Orbán Willivel felálló németek visszavágtak a franciáknak az elmúlt idén negyeddöntőjében elszenvedett vereségért, és most tett egy lépést a továbbjutás felé is. A széria másik találkozóján ugyanis nagy meglepetésre a Manchester United kikapott Isztambulban.
LABDARÚGÓ BAJNOKOK LIGÁJA, 3. FORDULÓ
E-csoport
Chelsea FC – Stade Rennais FC 3–0 (2–0)
G.: Werner 10., 41. (mindkettőt 11-esből), T. Abraham 50.
Sevilla FC – FC Krasznodar 3–2 (1–2)
G.: Rakitic 42., el-Nesziri 69., 72., illetve Szulejmanov 17., M. Berg 21. (11-esből).
Az állás: Chelsea 7 (7–0), Sevilla 7 (4–2), Krasznodar 1 (3–8), Rennais 1 (1–5).
F-csoport
FC Zenit – SS Lazio 1–1 (1–0)
G.: Jerohin 32., illetve F. Caicedo 82.
Club Brugge – Borussia Dortmund 3–0 (3–0)
G.: T. Hazard 14., Haaland 18., 32.
Az állás: Dortmund 6, Lazio 5, Brugge 4, Zeint 1.
G-csoport
FC Barcelona – Dinamo Kijev 2–1 (1–0)
G.: Messi 5. (11-esből), Piqué 65., illetve Cihankov 75.
Ferencvárosi TC – Juventus 1–4 (0–1)
G.: F. Boli 90., illetve Morata 7., 60., Dybala 73., Dvali 81. (öngól).
Az állás: Barcelona 9, Juventus 6, Dinamo 1 (3–6), FTC 1 (4–11).
H-csoport
İstanbul Başakşehir – Manchester United FC 2–1 (2–1)
G.: Demba Ba 13., Visca 40., illetve Martial 43.
RB Leipzig – Paris Saint-Germain 2–1 (1–1)
G.: Nkunku 42., Forsberg 57. (11-esből), illetve Di María 6.
Az állás: Man. United 6 (8–3), Leipzig 6 (4–6), PSG 3 (4–4), Başakşehir 3 (2–5).
(mti, origo.hu)