Vidék

Érszakácsi község hétköznapjai

Sipos József polgármester / Fotó: Szatmár megyei RMDSZ
2021.04.13 - 19:00

Érszakácsi községben ebben az időszakban a tavaszi nagytakarítással foglalkoznak — tájékoztatott Sipos József polgármester. Új szemeteskukákat helyeztek el, hogy adottak legyenek a feltételek a hulladékok megfelelő módon történő gyűjtéséhez. A szelektív szemétgyűjtés népszerűsítése már évek óta folyamatban van, most elérkezett az idő, hogy az hatékonnyá váljon, részben amiatt, hogy a község tiszta legyen, másrészt pedig azért, hogy kevesebb legyen a nem újrahasznosítható hulladék. Nagy hangsúlyt helyeznek arra, hogy a fiatalokat rászoktassák a hulladékok szelektíven történő gyűjtésére.

Ugyanebben az időszakban végzik a járdaöntést és -felújítást. Körülbelül négyszáz méter hosszan öntenek új járdát vagy újítják fel azt a részt, ahol van járda, de az megrongálódott. Ez a munkálat százezer lejbe kerül, az összeget helyi forrásokból biztosítják. A polgármester kitért arra is, hogy folyamatban van az utak és utcák kövezése, ilyen jellegű munkálatok a jövőben is lesznek a lehetőségekhez mérten.

Sipos József elmondta, hogy tervben van a gyógyszertár felújítása abban a reményben, hogy ha nem is teljes munkaidőben, de találnak egy olyan gyógyszerészt, aki egy meghatározott program szerint működtetni fogja azt, hogy a lakosság hozzájuthasson az alapvető orvosságokhoz. Jelenleg állandó háziorvos sem fejt ki praxist a községközpontban, a szopori orvos jár el időnként Érszakácsiba, de sürgősségi esetekben vagy Szoporra, vagy Tasnádra kell menniük a betegeknek.

hirek/2021/aprilis/13/erszakacsi.jpg
Az eklektikus stílusú, 1880-ban épült kastélyban működik az érszakácsi polgármesteri hivatal / Fotó: kastelyerdelyben.ro

A község lakosságának a száma csökkenőben van, Érszakácsiban és Kegyén már csak 1400 ember él. A községben körülbelül kétszáz iskoláskorú gyerek él, közülük óvodától nyolcadik osztályig 143 jár a helyi oktatási intézményekbe, a többiek már Tasnádon, Nagykárolyban és Szatmárnémetiben folytatják tanulmányaikat. A szülők közül is a legtöbben ezekbe a városokba járnak dolgozni, elég sokan ingáznak Szatmárnémetibe, az ingázással pedig elég sok időt töltenek el. Érszakácsiban három cég van, ahol foglalkoztatnak munkásokat: egy mezőgazdasági termékeket előállító vállalkozó, egy gyümölcsöst működtető és egy ipari termékeket gyártó cég. Van egy asztalosműhely is, de az csak két személyt foglalkoztat — tette hozzá Sipos József.

Elek György

Ajánljuk még a témában:

Vidék

Teljükben a beruházások Kolcs községben

Kallós Zsolt Eduárd, Kolcs község polgármestere a községben zajló beruházásokról tájékoztatta lapunkat. Más községekhez viszonyítva nagyon sok az elmaradás, ezeket igyekszik pótolni a községvezetés, keresve az adódó finanszírozási lehetőségeket.
Vidék

Nyár eleji séta Kaplony községben

Kaplony a legnépesebb település Nagykároly környékén, ahol az utóbbi években felgyorsult a fejlődés. Megyeri Tamás Róbert polgármesterrel jártuk a település utcáit, s közben szóba álltunk olyan személyekkel, akik hozzájárulnak a település fejlesztéséhez.
Vidék

Sokat kell tanulni, sok az új feladat

Kallós Zsolt, Kolcs község polgármestere új alapokra helyezi a helyi közigazgatást, a jelentősebb beruházási munkálatokat pályázati úton elnyert forrásokból igyekszik finanszírozni. A legnagyobb gondot a földgázhálózat kiépítésének a folytatása jelenti.