Több mint 38 ezer új munkahely jött létre az idei év szeptemberében, ami 26 százalékkal több a tavalyi év azonos időszakához képest, derül ki az egyik legnagyobb hazai online munkaerő-közvetítő platform, az eJobs Románia által közzétett adatokból. A most tapasztalt növekedés nemcsak a 2020-as — amikor a pandémia mindenre rányomta hatását —, hanem a 2019-es adatokat is túlszárnyalta, ez utóbbit 19 százalékkal, pedig két évvel ezelőtt is látványosan növekedett a munkaerőpiac. A legtöbb szabad állást (több mint 16 ezret) Bukarestben hirdették meg szeptemberben, amelyet Temesvár, Kolozsvár és Brassó követett, ezek összességében túlszárnyalták a fővárost a több mint 17 ezer meghirdetett állással. Ugyanakkor a legtöbb alkalmazottat a kiskereskedelem, a közlekedés/logisztika, a szolgáltatások, az élelmiszeripar és az IT/távközlés területén keresték, ezek mindegyike több mint 4000 új pozíciót nyitott szeptemberben.
„Az őszi hónapokban általában a munkaerőpiac újraindul a nyári szabadságolások után, amikor több projektet kezdenek el, és szükséges a csapatok kiegészítése, bővítése. 2021-ben folyamatosan dőltek meg a rekordok az újonnan alakult állások számának tekintetében, bár már a nyári időszak is atipikus volt, egy szokatlanul bőséges állásajánlattal. Mindezeket figyelembe véve örülünk, hogy a növekvő tendencia kitart, és ez a szezon is erőteljesen indult” — nyilatkozta Roxana Drăghici, az eJobs Románia értékesítési vezetője.
A munkaerőpiacon továbbra is a felsőfokú végzettséggel rendelkező fiatalok a legkeresettebbek, számukra az elmúlt hónapban közel 29 000 új állást hirdettek meg. A munkakeresők körében is jelentős az érdeklődés, hiszen több mint 1,1 milliószor látogattak az állásközvetítő portálra. Továbbra is az tapasztalható, hogy elenyésző a hazai álláskeresők érdeklődése a külföldi állások iránt, az összes keresés alig 1,2 százalékát jelentik. A szabadúszók számára meghirdetett állások is történelmi mélyponton vannak, a munkakeresések kevesebb mint 1 százalékának érdeklődését keltették fel, miközben az eJobson regisztrált applikációk többsége, több mint 900 000 érdeklődés a teljes munkaidős állásokra irányult.
„Pozitív jelzéseink vannak arra vonatkozóan, hogy megmarad a növekvő tendencia a munkaerőpiacon. Megeshet, hogy csökken a mostani növekedési arány, de ez a járványügyi megszorító intézkedések hatása lesz. Ezzel együtt a munkaadók egy jelentős része felkészült a távmunkára, és folytatni fogják az új munkatársak alkalmazását is. Összegzésként elmondható, hogy az adódó helyzettől függetlenül mind a munkaadók, mind a munkavállalók alkalmazkodni fognak az új munkakörülményekhez” — összegez Roxana Drăghici.
Sógor Beáta