Pár nap késéssel ugyan, de meg fog érkezni a szatmárnémeti gyalogos- és biciklishidat építő cég munkatelepére az a monstrum, amely a még nagyobb monstrum vasszerkezetet a helyére emeli, parton álló szerelvényből hídvázzá avanzsálva azt. Péntekre várják a 400 tonnát emelni képes 700 tonnás darut szállító teherautókat az ártérbe érkezni.
Terjedelmes szállítmány
Egyelőre az emelődaru vastraverzeit hozták meg a kamionok, a lánctalpait, illetve a betontömb-ellensúlyokat. A daru fémelemeit el is kezdték összeszerelni a munkások, azt mondják két nap alatt végezni fognak, úgyhogy a daru most beígért 20-i érkezése reális lehet. Maga az érkezés sem lesz egy hirtelen művelet, mert több mint húsz kamionra van szükség, hogy Szatmárnémetibe szállítsák, utána pedig nagyjából egy hét, mire az országban egyedüliként elérhető daru-óriás üzemkész lesz az új helyen.
Nehéz merevítők
Amíg a daru-összeszerelés nem készül el, párhuzamosan fognak dolgozni a hídépítés többi fázisán, például a függőleges sodronyok helyükre hegesztésével és a híd fémszerkezetének mosásával, zsírtalanításával és lefestésével lesznek elfoglalva azok, akik nem a darut szerelik.
Lesz utómunka is, mert a hídtest tetején lévő, X alakú fém-merevítők közül nem mindet hegesztették a helyére — ha megtették volna, esélyes, hogy úgy a híd súlya már átlépi a daru-góliát maximális teherbírását. Nyolc ilyen hosszanti merevítő nincs még a helyén, attól tartottak ugyanis: ha azt is felrakták volna, pár tonnával meghaladnák a daru teherbírását, ha az teljes hosszában kinyújtott karral emel, úgyhogy ezek akkor lesznek helyre rakva, amikor a híd már a pilléreken van.
Princz Csaba