Legfontosabb eredményeink ezen a területen:
— Több mint 50 játszóteret alakítottunk ki és újítottunk fel — a megrongálódó elemeket folyamatosan cseréljük.
— A 17-es lakónegyed sok éve kihasználatlan, betonozott területe új rendeltetést kapott: az UFO-parkba épített 800 négyzetméteres extrémsport-pálya vonzza a város fiataljait, a kosár- és röplabdapályával együtt remek helyszíne a szabadidő aktív eltöltésének.
— Szatmár Hazavár! Elsőként a romániai városok között nem csak ígéretekkel, hanem konkrét állásajánlatokkal kerestük meg a Kolozsváron tanuló szatmári fiatalokat: a város 20 legfontosabb vállalata és városunk polgármestere fogadta a több mint 300 résztvevőt. A 2019-es állásbörzén már több erdélyi város is követte a példánkat. Az idén tavaszra a kolozsvári BT Arénába tervezett állásbörzét a koronavírus okozta helyzet miatt átütemeztük.
— Lakásépítés: a 2016-ban átadott 75 ANL-lakás mellé újabb 75-öt építettünk, a munkálatok befejezése 2020 őszére várható.
— A munkánk eredményeként megtelt élettel az Iparosotthon és az Innovációs Központ: csak a 2019-es év során több mint 60 rendezvényt szerveztünk, illetve fogadtunk be az Iparosotthonban.
— 2017-ben Szatmárnémeti döntőbe jutott az Ifjúsági Főváros címért zajló országos versenyben.
— Beindítottuk az ifjúsági, kulturális és sportrendezvények pályázati úton történő támogatását, ezzel évi 100 különböző fiatalos, szórakoztató, hagyományőrző tevékenységet támogatunk.
Sportolási lehetőséget mindenkinek!
— 10 új multifunkcionális sportpályát adtunk át, ezek helyszínei: Romász János Sportpálya, Mihai Eminescu Főgimnázium (2), Doamna Stanca Főgimnázium, Constantin Brâncoveanu Általános Iskola, George Emil Palade Élelmiszeripari Líceum, Octavian Goga Általános Iskola, Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Olimpia-stadion, Gorunului utca.
— Elindítottuk a Dinamo sportbázis újjáépítését: új műfüves futballpálya, gumis felületű futópálya, éjszakai világítási rendszer, lelátók, kosárlabdapálya és öltöző várja a sportolni és edzeni vágyókat. A munkálatok jelenleg is folynak, befejezésük 2020 őszén várható.
— A Városi Sportklub keretén belül több száz gyermeknek és fiatalnak biztosítjuk a sportolási lehetőséget.
Élsport: Szatmár az élvonalban
— A Szatmárnémeti VSK női kosárlabdacsapata eredményes éveket zárt: 2–2 bajnoki és kupaezüsttel, Közép-Európa Kupa-győzelemmel.
— Vívás — nemzetközi versenyek szervezésének köszönhetően Szatmár lett a vívás hazai fővárosa. Versenyzőink hazai és nemzetközi érmekkel büszkélkednek. Városunk díszpolgára, Pop Simona Rio de Janeiróban olimpiai aranyérmet szerzett.
— Az elmúlt négy év során karatékáink, cselgáncsozóink és tekézőink számos bajnoki éremmel, elismeréssel tértek haza, ezzel is emelve a szatmári sportélet elismertségét.
2020—2024 között tovább fiatalítjuk a várost
A 2016 és 2020 közötti időszak elsősorban az azt megelőző mandátum elvesztegetett idejének a bepótolásáról szólt. 2020–2024 között olyan várost építünk, amelyben mindenki otthon érzi magát, ahova érdemes hazatérni. Néhány fejlesztési pont:
• Zöld Szatmár: folytatjuk a zöldövezetek felújítását, új, modern arculatot adunk minden szatmári parknak, smart elemeket helyezünk ki.
• Játszóterek: új, modern játszótereket alakítunk ki a város minden részén, és új sportlétesítmények épülnek a sportolni vágyóknak.
• Szatmár hazavár: folytatjuk a fiatalok és vállalkozók körében is népszerű programot, amelynek célja hazacsábítani azokat, akik más városban végezték el tanulmányaikat.
• 2021-től beindítjuk a „részvételi költségvetés” projektjét, amelynek keretében a lakosság aktívabban vehet részt a döntéshozatalban.
• Közösségi munkavégzési irodát (coworking office) alakítunk ki a fiatalok számára a Technológiai és Innovációs Központban.
Ez a jövő hétvégi szavazás tétje, hogy folytatódjon a város fiatalítása. Ha nem leszünk elegen szeptember 27-én, visszajöhet az előző városvezetés, amely annak idején semmit sem tett a szatmári fiatalokért. (X)