A közegészségügyi igazgatóság közleménye értelmében tovább emelkedik a Szatmár megyei betegek száma, június 22-én ugyanis már 74 igazoltan koronavírus-fertőzött személyt tartottak nyilván hivatalosan (eggyel többet, mint előző nap), a gyógyultak száma pedig továbbra is 55.
Házi elkülönítésben 1323-an vannak, a megyebeli intézményes karanténközpontok lakóinak száma pedig 14-re csökkent — de úgy tűnik, nem mindenki tudja elfogadni a bezártságot, még ha olyan tágas zöldövezet társul is hozzá, mint az Iskolai Táboroknál.
Az ellenőrző szervek június 18-án délután a Szamos bal partján futó töltésen, a vashíd közelében azonosították a 20 éves C. A. R.-t, aki kilépett egy kis sétára az intézményes karanténközpontból.
A Szatmárnémeti Bíróság melletti Ügyészség fertőző betegségek terjedése megakadályozásának a meghiúsítása vádjával indított eljárást a fiatal ellen.
A petei határátkelőnél az elmúlt 24 óra leforgása alatt 4099 személy lépett be az ország és a megye területére — közülük 816-an kerültek házi elkülönítésbe, a többi 3283 személyt a kikérdezés és gyors vizsgálat nyomán tünetmentesnek minősítette az átkelőnél szolgálatot teljesítő egészségügyi személyzet.
A csanálosi átkelőnél ugyancsak az elmúlt 24 óra leforgása alatt 25 személy jelentkezett belépésre, s mivel valamennyien tünetmentesnek bizonyultak, beléphettek Románia területére.