Belföld

Nem indul bűnvádi eljárás a csendőrség volt vezetői ellen

2021.03.02 - 17:05

Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az ügyet lezárják, és nem indul bűnvádi eljárás a csendőrség volt vezetői ellen a tüntetésen történt tömegoszlatás miatt.

A DIICOT volt vezetője, Giorgiana Hosu tavaly augusztus 4-én jelentette be, hogy újraindítanák a nyomozást a Román Csendőrség volt vezetőhelyettese, Gheorghe Sebastian Cucoş, Laurenţiu Cazan őrnagy, a bukaresti csendőrség vezérigazgatója, továbbá a csendőrség volt vezetője, Cătălin Sindile, valamint Mihai Dan Chirică volt belügyi államtitkár ügyében.

A döntést egy bírónak is meg kellett volna erősítenie, ezért eredetileg a bukaresti ítélőtáblához küldték az igénylést, amely azonban 2020. augusztus 10-én elhárította az illetékességet az ügyben, és a fővárosi törvényszékhez továbbította a dossziét.

A DIICOT volt főügyésze többek között arra hivatkozva rendelte el a nyomozás újraindítását, hogy az ügyet korábban vádemelés nélkül lezáró Doru Stoica ügyész nem hallgatta ki a gyanúsítottakat, miután átvették a dossziét a katonai ügyészségtől, ugyanakkor nem idézték be kihallgatásra sem a sértett feleket, sem a szemtanúkat, néhány hivatalos személy - Carmen Dan, Speranţa Cliseru, Aurelian Bădulescu és Alin Ionel Mastan - kivételével.

Doru Stoica ügyész korábban többek között azt állította az ügy lezárásáról szóló rendeletben, hogy a Victoriei téren tüntető békés tömeg nem határolódott el azoktól, akik agresszíven léptek fel a rendfenntartókkal szemben, sőt, mulattatta is őket a helyzet. Meglátása szerint az erőszakos fellépésnek nem mindegyik "járulékos áldozata" volt "ártatlan áldozat". Az ügyész elismerte, hogy a hatóságok által a helyzet kezelése érdekében hozott döntések "nem voltak tökéletesek", mivel azonban egyes békés tüntetők a csendőrök ellen uszították az erőszakoskodókat, "a törvény szigorúbb alkalmazása" jelentette az egyetlen megoldást a helyzetre.

AGERPRES

Fotó: europafm.ro

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Rabló-pandúrt játszottak a csendőrök

Gyerekek látogattak el a rendfenntartó erőkhöz.
Szatmárnémeti

Szatmárnémetiben koncertezik a csendőrzenekar

Az egy órás zenei eseményen kiderülhet az is, mennyire jó az akusztika a régi főtéren.
Szatmárnémeti

Bozótvágóval, viperával és boxerrel fenyegette a diákokat

Bozótvágóval, viperával és boxerrel indult el egy szatmári fiatalember, hogy meglátogassa volt iskolatársait a szatmárnémeti Ion I.C.Brătianu Műszaki Líceumban. Az eset csütörtökön délután történt, a fiatal fiú ellen büntetőeljárás indult – tájékoztatta lapunkat a Szatmári Prefektusi Hivatal.