Vidék

Elkezdték a terep előkészítését

2021.06.09 - 10:12

„Elvetettük azt az ötletet, mely szerint teljesen új épületet alakítanánk ki a tervezett műhely, illetve garázs létrehozása céljából. Mivel a régi épületet alakítjuk át erre a célra, a karbantartók elkezdték az értékmentést, ezáltal pedig a terep előkészítését. Elodázhatatlanná vált ugyanis a műhely-, illetve garázsépület építése. A megújult épületben pedig a község katasztrófaelhárító csapatának a felszerelését is el tudnánk helyezni.
A legfőbb oka annak, hogy a régi épület átalakítása mellett döntöttünk, természetesen anyagi természetű. A megyei főépítészeti hivatallal való egyeztetés nyomán célszerűbbnek és észszerűbbnek tűnik a meglévő raktárépület felújítása, bővítése. A meglévő épület mellé egy épületszárnyat is létesítünk. Három különálló helyiség lenne, valamint négy fedett beálló rész lenne az eredmény — ezek a haszongépjárművek számára. Erre a beruházásra különített el pénzt a tartalékalapból Kaplony Község Helyi Tanácsa.
Több vállalkozás is küldött ajánlatot az építkezés kivitelezésére, az erre hivatott bizottság végül a legkedvezőbb árfekvésű ajánlat mellett döntött. Rövidesen el is kezdődhetnek a munkálatok — igaz, a kivitelezésre még bőven van idő, mi annyit kértünk, hogy őszre készüljenek el vele. Addig is a hivatal munkásai kiemelik az épületből azokat az elemeket, amelyeket máshol fel lehet majd használni. Fontosnak tartjuk, hogy a hideg idő beköszöntére már védett helyen legyenek eszközeink” — nyilatkozta Megyeri Tamás Róbert polgármester.

Ajánljuk még a témában:

Vidék

Búzaszentelés lesz Kaplonyban

Pénteken Kaplonyban tartják a Magyarok Kenyere program Kárpát-medencei búzaszentelő ünnepségét.
Szatmárnémeti

A 15-ös lakónegyed nagy talánya – II. rész, KÉPGALÉRIA

A szatmárnémeti városvezetés évek óta folyamatosan csinosítgatja a 15-ös lakónegyedet is, mégis vannak az ott lakók közül, akik elégedetlenek életkörülményeikkel. Megnéztük, hogy mi a helyzet a „tizenötösben”.
Vidék

Kaplonyban és Börvelyben is elszállítják a kerti hulladékot

A Börvelyi és a Kaplonyi Polgármesteri Hivatal munkatársai egyaránt igyekeznek a lakosok segítségére sietni, így értesítésük szerint idén is elszállítják az őszi kerti munkákból származó hulladékot.