Külföld

Elkezdték a munkát Vuhanban a WHO nemzetközi szakértői

2021.01.29 - 17:48

A szakértői csapat 13 tagja január 14-én érkezett a járvány legelső ismert gócaként elhíresült Vuhanba, érkezésüket követően pedig kéthetes karantént kellett eltölteniük. Peter Ben Embarek, a küldöttség vezetője a Global Times nevű kínai lapnak csütörtök este elmondta: a tervek szerint kórházakat fognak felkeresni Vuhanban, illetve elmennek arra a piacra is, amelyet a járvány egyik legkorábbi gócának tartanak. Bár a piacot, ahol tengeri ételeket és különféle vadhúsokat is árultak, a járvány kitörését követően lezárták, Ben Embarek szerint így is sok mindent láthatnak és megtapasztalhatnak ott. Elmondta: egyebek mellett tanulmányozhatják azokat a helyeket, ahol fertőzéses esetek kapcsolódtak össze, feltárhatják az események körülményeit és lefolyását, valamint felkutathatják a piacon árult állatokról és termékekről szóló feljegyzéseket. A szakértő reményei szerint lehetőséget kaphatnak arra is, hogy a járvány kitörésének idején a piacon dolgozó árusokkal is beszélhessenek. A nemzetközi küldöttség emellett olyan kórházakba is ellátogat majd, ahol a legelső koronavírusos pácienseket kezelték.
A WHO közlése szerint a szakértők látogatást tesznek továbbá az egyesek által a koronavírus véletlenszerű elterjesztésével megvádolt vuhani virológiai intézetben, a vuhani járványügyi központ laboratóriumában, valamint beszélnek a járvány kezelésében legkorábban részt vevő szakemberekkel, illetve néhány emberrel a legelső Covid-19-betegek közül. A WHO egy, a Twitteren közzétett bejegyzésben aláhúzta: egyelőre nem vetnek el egyetlen elméletet sem a SARS-CoV-2 koronavírus okozta betegség (Covid-19) eredetét illetően.

MTI / Fotó: wvnews.com

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Virsli, amelyiknek csak a 10 százaléka hús

Nem találtak olyan, a nagykereskedelemben forgalmazott sertésvirslit, amely nem tartalmazna legkevesebb két adalékanyagot. Emellett olyan is akad, amelyiknek mindössze a 10 százaléka hús. Az InfoCons fogyasztóvédelmi szervezet újabb vizsgálatot végzett.
Egészség

Szoptatás — fertőzötten és oltva is

A WHO a szoptatás folytatását javasolja azoknak az anyukáknak, akik koronavírus-fertőzésben szenvednek, és azoknak is, akiket beoltottak a COVID-19 elleni védőoltások valamelyikével.
Külföld

Vuhanban is ismét megjelent a vírus

A koronavírus-járvány legelső gócaként ismert közép-kínai Vuhanban is ismét megjelent a vírus, ezért a helyi hatóságok kedden elrendelték a teljes lakosság tesztelését - írta internetes kiadásában a Global Times című kínai lap.