Szatmárnémeti

Elkezdődött az új tanév Babeş–Bolyain

2020.09.30 - 08:41

Szeptember 28-án, hétfőn a járványügyi szabályok szigorú betartása mellett tartották meg a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) szatmárnémeti kihelyezett tagozatának évnyitóját. Szabó-Thalmeiner Noémi elmondta, hogy az alacsony hallgatói létszám lehetővé tette, hogy az évnyitót személyes jelenléttel, három felvonásban tarthassák meg, így az évfolyamok egymást váltva vehettek részt a tanévnyitó ünnepségen. Ami az oktatás formáját illeti, Szabó-Thalmeiner Noémi arról tájékoztatott, hogy a Pszichológia és Neveléstudományok Karon jelenleg hibrid formában zajlik az oktatás. Mint megtudtuk, a legtöbb előadást és kurzust online felületeken tartják, és a személyes találkozásokat amennyire csak lehetséges, próbálják minimálisra csökkenteni. Vannak azonban olyan szemináriumi gyakorlatok, ahol elengedhetetlen a jelenlét, ezeken az órákon a járványügyi szabályok szigorú betartása mellett vesznek részt a hallgatók: egy napon csupán egy évfolyam tartózkodhat az intézményben, kötelező a maszkviselés, a fertőtlenítés, illetve kötelező a biztonságos távolság betartása. A Pszichológia és Neveléstudományok Karon összesen 52 diák tanul jelenleg. 20 hallgató kezdte el az első évet, 16-an a másodévet és szintén 16-an harmadik és egyben utolsó évüket. Szabó-Thalmeiner Noémi kihangsúlyozta, hogy jelen körülmények között is elsődleges a minőségi oktatás biztosítása. A pedagógusok rugalmasak és kreatívak, minden erejükkel azon dolgoznak, hogy interaktívabbakká tegyék az online felületeken zajló órákat. Ami a jövőben nehézséget jelenthet, amennyiben marad a hibrid rendszer, az a pedagógiai gyakorlatok megszervezése lehet; az intézmény vezetése azon dolgozik, hogy erre is megtalálják a megfelelő megoldást.

Şuta Ştefan, a Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Kar vezetője elmondta, hogy a karon kizárólag táv-, illetve online oktatás zajlik, hozzátéve, hogy ez a módszer a múltban is hatékonyan működött. Az évfolyamon meghirdetett 30 hely betelt, így a 2020/2021-es egyetemi év maximális létszámmal kezdődött a karon.

Online tanévnyitó Kolozsváron

Rendhagyó tanévnyitót tartottak hétfőn a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) is, a járványügyi helyzet miatt ugyanis online térben rendezték meg az ünnepséget. Az évnyitót a már hagyományossá vált Gaudeamus Igitur dal éneklésével nyitották, a továbbiakban pedig dr. Soós Anna rektorhelyettes tartotta meg ünnepi beszédét. Ezt követően Buryan Tünde diákalprefektus vette át a szót, aki kihangsúlyozta, mennyire hiányoznak a tanulók mind az egyetemeknek, mind magának a kincses városnak. Az online térben csatlakozók részt vehettek dr. András Szilárd Károly matematikus színvonalas előadásán, melynek címe Modell vagy valóság?

A most induló egyetemi évben mintegy 17 ezer diák kezdte el a tanulmányait a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen, magyar tagozatra több mint 6600-an járnak. Az egyetem által kínált 67 alapszakra 1763 elsőéves, a 45 mesterképzésre pedig 585 hallgató felvételizett sikeresen. A diákok egész éves munkáját 455 oktatató segíti és koordinálja.

Sámi Zsuzsától, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) elnökhelyettesétől és tanügyekért felelős vezetőtanácsi tagjától megtudtuk, hogy a kolozsvári oktatás túlnyomó többségben online zajlik, viszont vannak olyan képzések is, ahol a hibrid módszert is alkalmazzák. Fontos megemlíteni, hogy csak azokon a karokon lesz hibrid oktatás, ahol nagy a súlya a gyakorlati képzésnek, így a fizikai jelenlét elengedhetetlen: fizikán, kémián, biológián, testnevelésen, színművészetin, illetve a teológiák zene szakjain. Mivel a diákok és tanárok védelme a legfontosabb, így ahol szükséges a fizikai jelenlét, az oktatás számos óvintézkedés mellett zajlik majd. A diákok kis csoportokban, egymást váltva vesznek részt a gyakorlatokon a maszkviselés, illetve a biztonságos távolságtartás mellett. Az elnökhelyettes kihangsúlyozta, hogy a KMDSZ jelen körülmények között is igyekszik a magyar diákok közösségét összetartani és segíteni.

Kallós András

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Ősztől már hétfajta ösztöndíj lesz

A 2024/2025-ös tanévben már 7 különböző ösztöndíjban részesülhetnek a romániai diákok.
Szatmárnémeti

Az első infók az idei Street Music Festival-ról

Tizedik kiadásához érkezik az utcazenének dedikált szatmárnémeti fesztivál. Pénteken kezdődik, 22 művészt ígérnek a fesztiválhétvégére a szervezők.
Szatmárnémeti

25 éves a BBTE szatmári tanítóképzője

A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Szatmárnémeti Kihelyezett Tagozatán 25 éve indult be az óvodapedagógus- és tanítóképzés, ebből az alkalomból szerveznek egész napos rendezvényt az intézmény székhelyén, Szatmárnémetiben a Petőfi Sándor utca 47. szám alatt, május 9-én, csütörtökön.