Szatmárnémeti

Elkezdődött az építkezés az egykori Pescăruş-tó környékén

2021.07.24 - 07:40

 Sokáig nem lehetett tudni, mi lesz a telek sorsa, ám 2019-ben körvonalazódott, hogy be szeretnék lakni az 1,7 hektáros telket, ahol tömbházak és a hozzájuk tartozó zöldövezetek, parkolók épülnek majd meg. A munkálatok nemrég elkezdődtek a volt Pescăruş-tó helyén. A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye tulajdonában levő telken, pontosabban a Fabricii úti felüljáró, a Batizi úti MOL benzinkút és a felüljáró tövében lévő belső vám közötti területen elkezdték megönteni az új tömbházlakások alapjait. A 2019 decemberében jóváhagyott zonális területrendezési terv (PUZ) szerint az egykori Pescăruş-tó helyén négy-öt emeletes tömbházakból álló komplexum épül. A PUZ-ban szereplő 17 000 négyzetméteres telken két négyemeletes és három ötemeletes tömbház építése engedélyezett, ugyanakkor nem csak magánlakások épülnek majd, a sportpályák és zöldterületek, parkolók kialakításáról, fásításról is szólnak a tervek.
A közzétett dokumentumban a beruházó kitért arra, hogy a szóban forgó területen 40 éve nincs már vízforrás, és a tó sem létezik már, ezért javasolják a tömbházak építését. A beruházás elkezdődött, szemmel látható a haladás, hiszen két ingatlan alapját is leöntötték már.
A felüljáró túlsó oldalán lévő Udvari úti terület szintén az egyház tulajdona, az ezzel kapcsolatos tervekről egyelőre még ennyit sem tudni.

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Vonzó város lett Szatmárnémetiből

„Bezzeg Nagybánya...”
Szatmárnémeti

Szélesebb lesz a haladósáv a Sugárúton

Az eső miatt akadozva, de festik az újragondolt parkolóhelyeket a szatmárnémeti I. C. Brătianun
Szatmárnémeti

Csütörtökön hattól lezárják a Horea utcát

Új fázisához érkezett a felújítási munka, aszfaltozni fognak csütörtökön.