Sport

Elhunyt Puhl Sándor

2021.05.20 - 17:26

A kiemelkedő tehetségű játékvezető már fiatalon, 1984-től működött a labdarúgó NB I-ben. Világhírre a 90-es években tett szert, nemzetközi sportpályafutásának elismeréseként az IFFHS négyszer választotta a világ legjobb játékvezetőjének (1994 és 1997 között). 
Puhl Sándor évek óta a Sport Tv szakértőjeként is dolgozott, de megfertőzte a koronavírus, ami után kórházba is került.

(Nemzeti Sport)

Ajánljuk még a témában:

Sport

Gyászban a román és magyar futball: elhunyt Jenei Imre

Gyászol a futballvilág: 88 éves korában elhunyt Jenei Imre, aki mindkét ország válogatottjának szövetségi kapitánya volt, és 1986-ban a Steaua București csapatát BEK-győzelemre vezette.
Vidék

Elhunyt az elgázolt diáklány

Egy héttel a balesetet követően belehalt sérüléseibe az a 15 éves diáklány, akit február 9-én kora reggel Erdődön, az iskola melletti zebrán gázoltak el.
Külföld

Elhunyt David Sassoli, az Európai Parlament elnöke

Súlyos betegség következtében, 65 éves korában kedden elhunyt az Európai Parlament (EP) elnöke, David Sassoli - adta hírül Roberto Cuillo, az EP-elnök szóvivője.