Szatmárnémeti

„Életemmel védem az életet”

2021.03.01 - 07:20

„Életemmel védem az életet” — magasztos gondolat, szép megfogalmazás, viszont a katonai tűzoltók kivételével talán senki más számára nem olyan mély hitvallás, amelynek valóban alárendelik életük minden pillanatát, függetlenül attól, hogy baj esetén szolgálatban vannak–e vagy épp szabadidejüket töltik. És érvényes ez nem csak a vészhelyzet perceire, hanem a baj megelőzésére is, hiszen a polgári védelem egyik legfőbb célja felkészíteni, ismertetni a lakossággal a védekezés módjait. Február 28–a a Polgári Védelem Napja, s igaz ugyan, hogy a járvány miatt (akárcsak már tavaly) elmaradtak a nézők és szervezők által is szeretett, látványos bemutatók, gyakorlatozások a Szamos Katasztrófavédelmi Felügyelőség udvarán, ez távolról sem jelenti azt, hogy kevesebbet foglalkoztak volna a polgárok védelmével — sőt, épp ellenkezőleg: a több mint egy évnyi járványhelyzetben számtalan esetben védték őket, legyen szó védőeszközök (maszkok, fertőtlenítőszerek, vagy épp oltások) célba juttatásáról, megbetegedettek szállításáról, fertőzésgyanúsak kíséretéről, elszállításáról (például a határátkelőktől ők vitték karanténközpontokba azon utasokat, akiknek nem volt más odajutási lehetőségük). Egyébként a mai polgári védelmi szervezetek, a légvédelmi egységek Európa legtöbb országában, így Romániában is az első világháború után jöttek létre — itthon 1933-ban fogadták el a hatósági légvédelem kiépítésére vonatkozó jogszabályokat és II. Károly királyi rendelettel hozták létre a polgári védelmet azzal a céllal, hogy védelmet biztosítsanak a lakosságnak az esetleges háborús, de főként légi támadások esetén. A Polgári Védelem Parancsnokságát és a Katonai Tűzoltóság Felügyelőségét egyesítő  Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőséget 2004–ben hozták létre, azóta ők koordinálja az összes vészhelyzeti akciót országos és megyei szinten, azaz: feltárják a vészhelyzeteket, tájékoztatja a lakosságot az esetleges veszélyek bekövetkeztéről, felkészíti őket a védekezés módjára, riasztja a lakosságot, készen áll a mentési bevetésre, segédkezik a katasztrófa utáni állapotok helyreállításában és mentesíti a terepet a háborúból megmaradt lőszerektől és fegyverektől.
Ugyan az elmúlt évtizedek során a polgári védelmi szolgálatnak többször változott a neve, és a veszélyhelyzetek tárháza is bővült sajnos, hiszen napjainkban már nem csak a természeti katasztrófák, robbanások, gázszivárgások jelentenek veszélyt, a lényeg 88 év alatt nem változott: megszervezni a lakosság védelmét, tájékoztatni és felkészíteni őket — mert a kellőképpen felkészült lakosság ismeri és meg is teszi a szükséges óvintézkedéseket.
Három évvel ezelőtt újabb hatékony „segédeszközt” kaptak a lakosság tájékoztatásához a RO-ALERT riasztórendszer (SMS-beni figyelmeztetés) bevezetésével — most pedig a megyei tanács önerőből új, a lehető legmodernebb kommunikációs eszközökkel felszerelt, vészhelyzeteket megfigyelő, koordináló és támogató központot hoz létre. A központ a jelenleg a Szamos Katasztrófavédelmi Felügyelőség  használatában lévő, a szatmárnémeti Titu Maiorescu utca 23-25 szám alatti ingatlanban kap majd helyet, annak teljeskörű felújítását és átépítését követően — a nagyszabású beruházással nem csak az ingatlan korszerűsödik, de növelik a beavatkozások sokszínűségét, modernizálják a berendezéseket, a kommunikációs rendszert és az informatikai hálózatot is.

Szabó Kinga Mária

 

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Füst- és gázérzékelőket oszt a Delgaz Grid

Átlagban számolva napi tizennyolc lakástűz volt tavaly Romániában. Mivel ilyen esetekben minden perc számít, a gázszállító tízezer darab érzékelő-berendezést oszt szét tizennyolc megyéjében a országnak.
Szatmárnémeti

Mikrobusz borult az árokba, bennragadtak az utasok

Közlekedési balesettel indult ez a hét Szatmár megyében: hétfő reggel 8 óra körül egy munkásokat szállító kisbusz borult az árokba Piskárkosnál. A baleset nem járt halálos áldozattal – tudatta portálunkkal a katasztrófavédelem.
Szatmár megye

Idén is várják a szenvedélyből életmentő önkéntesek jelentkezését

Tizenharmadik kiadását hirdeti meg a Szamos Katasztrófavédelmi Felügyelőség a Szenvedélyből életmentő elnevezésű, önkéntes programjának. Várják azon 16-65 év közöttiek jelentkezését, akik szívesen önkénteskednének a képzett szakemberek mellett.