Szatmárnémeti

Éhségsztrájkba kezdtek a mentősök, a székhelyeken is tiltakoznak

A Szatmár Megyei Mentőszolgálat székhelyén kedden tartották az első tiltakozási akciót, elégedetlenségüknek minden nap hangot adnak (Fotó: Szatmár Megyei Mentőszolgálat)
2023.11.21 - 13:04
Éhségsztrájkba léptek a mentősök szakszervezeteinek vezetői és tiltakozási akciókba fogtak az összes megyei mentőszolgálatnál, mivel az új nyugdíjtörvényben a mentősök már nem szerepelnek a különleges munkafeltételek között dolgozók kategóriájában.

Hét évnyi szakszervezeti küzdelem után, 2021-ben, a sürgősségi egészségügyi ellátást és szakképzett elsősegélynyújtást biztosító dolgozók statútumára vonatkozó rendelet elfogadása nyomán, a mentőszolgálatok dolgozói végre úgy érezték, hogy munkájukat elismerik, megbecsülik és megfizetik.

A jogszabályt viszont nem alkalmazták, hanem különféle okok miatt felfüggesztették, így újabb, évekig tartó várakozás következett. A nehéz időszakban, járvány idején a mentősök megértették és elfogadták a helyzetet, hiszen az állampolgároknak minden eddiginél nagyobb szükségük volt a segítségükre. Most viszont úgy gondolják, rajtuk a sor – hangsúlyozzák a Szatmár megyei mentőszolgálat dolgozói portálunkhoz küldött közleményükben.

"A képviselők úgy ítélték meg, hogy nem érdemeltük meg a különleges vagy speciális munkakörülmények elismerését, és egyetlen nap alatt lemondtak mindarról, amiért hosszú időn át sok erőfeszítést tettünk, elutasítva a különleges munkakörülmények elismerését előíró törvénycikkelyt" – emelik ki a mentősök. 

Hozzáteszik, a harc egyetlen formája maradt meg számukra: a Romániai Mentősök Országos Szakszervezeti Szövetségének (FNSAR) elnöke, Gheorghe Chiș éhségsztrájkot tart, hozzá csatlakozott a Tulcea, a Brăila, a Vâlcea és az Olt megyei szakszervezet vezetője is, míg az összes romániai mentőszolgálatnál tiltakozási akciókat szerveznek a szabadnapos szakszervezeti tagok délelőtt 10 és 12 óra között. 

Mint írják, a Szatmár Megyei Mentőszolgálat székhelyén kedden tartották az első tiltakozási akciót, elégedetlenségüknek pedig az elkövetkező időszakban is minden nap hangot adnak, mindaddig, míg a szakszervezet követeléseit meg nem oldják.

Bumbuluţ Krisztina

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON! 

mentosok-ehsegsztrajk.jpg

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Ígéretet kaptak a megoldásra, befejezték a sztrájkot a mentősök

A tiltakozó akciók felfüggesztéséről döntött a mentőszolgálatok szakszervezeti szövetsége, az Ambulanţa. Tájékoztatásuk szerint azért szüntették be a tiltakozást, mert ígéretet kaptak Marcel Ciolacu kormányfőtől és Simona Bucura-Oprescu munkaügyi minisztertől helyzetük rendezésére.
Szatmárnémeti

Ünnepelt romániai mentőszolgálat

„Mindig készen állunk mindenkinek segíteni” — 116. születésnapját ünnepelte tegnap a romániai mentőszolgálat, beleértve természetesen a szatmárit is, amelynek a segítségét idén már 31 ezren kérték.
Belföld

Cojan (CNAS): a járványhelyzet súlyosbodása miatt a magán mentőszolgálatok is fogadják a 112-es egységes segélyhívószámon érkező bejelentéseket

A koronavírusos megbetegedések egyre növekvő száma miatt ezután a magán mentőszolgálatok is fogadják a 112-es egységes segélyhívószámon érkező bejelentéseket - közölte kedden az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnöke.