Szatmárnémeti

Egy készülékre összegyűlt a pénz

2020.12.23 - 08:49

Amint arról lapunk hasábjain is olvashattak, a szatmári Rotary Club életmentő oxigénterápiás készülékeket vásárolna a Nagykárolyi Városi Kórházban kezelt koronavírusos betegek számára, amihez a szatmáriak támogatását kéri. Két ilyen berendezés megvásárlásához 50 000 lejre van szükség.

A klub most örömmel közölte, hogy a jó szándékú, adakozó szatmáriaknak köszönhetően már 34 500 lej gyűlt a készülékek megvásárlására, így ha nem is kettőt, de egyet már most meg tudnak vásárolni. Nagy szükség van rá, hiszen dr. Dragoş Ciprian, a nagykárolyi egészségügyi intézmény orvosa szerint egyre több az olyan páciens, aki súlyos állapotban, későn kerül kórházba, a gondolat pedig, hogy eljöhet a pillanat, amikor választaniuk kell, hogy melyik páciensnek jusson oxigén, és melyiknek nem, egy extrém terhet ró az egészségügyi szakemberekre és a betegekre egyaránt. Az intenzív terápiás osztály szakorvosaival közösen igyekszenek mindent megtenni annak érdekében, hogy értékes időt nyerjenek azon páciensek számára, akiknek oxigénre van szükségük, és akik kétségbeesetten várják, hogy megüresedjen egy hely az intenzív osztályon: ebben nyújthatna életmentő segítséget az AIRVO2 készülék, amelyik magas áramlású oxigénterápiát tesz lehetővé, nem invazív módon — ez egyfajta híd a standard oxigénterápia és az intubálás között. Most pedig lehetőség van arra, hogy ha nem is kettőt, de egy ilyen készüléket beszerezzenek.

Hatalmas segítség lesz ez a betegeknek, hiszen a magas áramlású oxigénterápia támogathatja a páciensek légzését akut hipoxiás légzési elégtelenségben, és megelőzhetővé teszi az intubálást. Javítja az oxigenizációt, a légzési frekvenciát, a nehézlégzést és a beteg komfortérzetét, valamint segíti a gyorsabb felépülést az extubációt követően. Ennek köszönhetően javul a kimenetel, és rövidül az intenzív terápiás osztályon tartózkodás ideje. Ez a fajta oxigénterápia gazdaságos is, mivel nem feltétlenül van szükség lélegeztetőgépre, és a kórház különböző osztályain alkalmazható. Más szóval azok a betegek, akiknél légzési elégtelenség alakul ki, és akik számára nem biztosítható azonnal a hely az intenzív osztályon, legalább ideiglenesen részesülhetnek az akár életmentő oxigénterápiában.

A jótékonysági gyűjtés azonban itt nem ér véget, hiszen ahhoz, hogy két ilyen készüléket vásároljanak, további adományokra van szükség. Aki segítő kezet akar nyújtani ezekben a nehéz időkben, megteheti a Szatmárnémeti Rotary Club adományozási platformján (https://rotarysatumare.ro/doneaza-2/) keresztül, vagy az egyesület számláira is utalhat adományt a készülékek beszerzéséhez: ING Bank – RO50INGB0000999902901863, Transilvania Bank – RO69BTRL03101205K39263XX.

Bumbuluţ Krisztina

Fotó: www.endomedgroup.org

 

 

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Leváltották tisztségéből a csíkszeredai kórház szemészeti osztályának vezetőjét és főasszisztensét

Menesztették tisztségéből a csíkszeredai megyei kórház szemészeti osztályának vezetőjét, dr. Bodó Pált és főasszisztensét - közölte szerdán Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács elnöke.
Nagykároly

Eladási csúcsot döntött a nagykárolyi könyvesbolt

A tavalyi évet nyereséggel zárta a nagykárolyiak könyvesboltja, a Karul Libris — jelentette ki a legutóbbi tanácsülés keretében Bekő Tamás városmenedzser.
Belföld

Tűz ütött ki az éjszaka a suceavai kórházban; több mint 300 beteget evakuáltak, sérültek nincsenek

 Tűz ütött ki a csütörtökre virradó éjszaka a suceavai megyei sürgősségi kórházban. Több mint 300 pácienst evakuáltak, áldozatok nincsenek.