Szatmárnémeti

Dr. Ioan Sergiu az első szatmári beoltott

2021.01.05 - 09:31

„Ez ugyanolyan oltás, mind az összes többi, de mint minden védőoltási kampány, ez is nehezebben indul. A vakcinák mindig is hatalmas előnyt biztosítottak az emberiségnek, rengeteg komoly betegséget sikerült teljesen felszámolni a védőoltások segítségével. Beoltattam magam, elsősorban a családom biztonságáért, a páciensekért, kollégákért, hogy senkinek ne adhassam tovább a COVID-19 betegséget. Az elmúlt egy évben minden alkalommal, amikor hazafelé tartottam a kórházból, azért aggódtam, hogy megtörténhet, hogy hazaviszem ezt a betegséget — ezért is vonultam önkéntes elkülönítésbe több ízben is” — magyarázta a tüdőkórház igazgatója.

Azt is hozzátette, hogy ez egy szükséges védőoltás, amit mindenkinek ajánl. „Minél többen oltatjuk be magunkat, annál alacsonyabb lesz az esélye annak, hogy a fertőzés tovább terjedjen. Csak így szabadulhatunk meg ettől a járványtól és térhet vissza az életünk mihamarabb a megszokott kerékvágásba, hogy reménnyel és hittel nézzünk a jövőbe” — tette hozzá dr. Ioan Sergiu.

A Szatmár Megyei Közegészségügyi Igazgatósághoz (DSP) hétfőn, január 4-én délután érkezett meg az első adag Pfizer-BioNTech COVID-19 elleni vakcina a kolozsvári regionális központból, az esti órákban pedig már szét is osztották ezeket az oltási központoknak. Egyelőre három ilyen indult be Szatmár megyében: a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház oltóközpontja a járóbeteg-rendelőben van, valamint az avasfelsőfalui és a nagykárolyi kórházban, illetve a tasnádi egészségügyi intézményben is kialakítanak oltóközpontot, utóbbiban azonban ezekben a napokban még nem oltanak. Dr. Lidia Tămaș, a DSP epidemiológusának tájékoztatása szerint pontosan 615 dózis érkezett első körben Szatmár megyébe, ebből a feliratkozások sorrendjében oltják be az egészségügyi szakembereket: 275-öt a szatmári központban, 160-at Nagykárolyban, 180-at Avasfelsőfaluban.

A lakosság várhatóan februárban kezdődő oltáskampányára 12 oltási központot hoznak létre Szatmár megyében, valamint egy mobil-oltóközpont is járja majd a megyét, hogy a kevésbé mobilis személyeket is immunizálhassák.

Bumbuluț Krisztina

Fotó: Szatmári Prefektusi Hivatal

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Újabb kutya és macska oltási kampány indult

A DSVSA októberben indított veszettség elleni oltási kampánya decemberig tart.
Belföld

Már a patikákban várnak az oltakozókra a vakcinák

Hamarosan kezdődik az influenza elleni oltási szezon, az első adag vakcinák megérkeztek a gyógyszertárakba.
Belföld

Érdemes oltatni influenza és szamárköhögés ellen!

Az influenza és a szamárköhögés elleni oltások fontosságára hívja fel a figyelmet az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).