Szatmárnémeti

Döcögős a cigicsempészet járvány idején

2020.11.10 - 08:37

Rosszul megy az üzlet. Hatalmas veszteségeket kénytelenek elkönyvelni a cigarettacsempészek, merthogy maga a koronavírus, illetve a járvány miatt bevezetett korlátozások komoly nehézségeket generáltak ebben az iparágban is. És még mielőtt bárki hitetlenkedve felkapná a fejét, és a kijelentés megcáfolására Szatmárnémeti (de nem csak) piacain naphosszat cirkáló, szájuk sarkából, mostanság pedig már maszk alól „Cigi? Cigi?” kérdést sziszegő „mozgóárusokat” említené, gyorsan tisztázzuk: hogy rosszul megy a csempészcigiüzlet, azt a cigarettagyártók és -forgalmazók igazolják, rendkívül egyszerűen: százmilliókkal több adót fizetnek, ugyanis jelentősen megnőtt a forgalmuk és a bevételeik. Például az idei év első kilenc hónapjában a British American Tobacco 500 millió lejjel több adót fizetett be az államkasszába (és ezzel a költségvetésbe idén átutalt összeg meghaladta a 7 milliárd lejt). A cigarettagyártó közleményében kiemelte: ez az összeg 7 százalékkal magasabb, mint a 2019-es év azonos periódusában történt adó- és illetékbefizetés. Meglátásuk szerint a feketepiac zsugorodása áll a számok alakulása mögött: tíz év óta a 2020-as év az első, amikor az illegálisan értékesített cigaretták piaci részesedése 10 százalék alá süllyedt — ez az arány tavaly még 13,9 százalék volt. Egyszerűbben szólva: ma Romániában tíz doboz eladott cigarettából csak egy csempészáru, míg tavaly minden hetedik az volt. Egy doboz cigaretta árának közel 60 százalékát a jövedéki adó teszi ki, amihez még hozzáadódik az áfa, így az adók a kifizetett összeg 80 százalékát is elérik — ezért is lényegesen olcsóbbak a nem európai uniós országokból (zömében Ukrajnából) becsempészett, a feketepiacon értékesített dohánytermékek. Persze az is igaz, hogy a csempészett cigarettát vásárlók csak remélhetik, hogy a pöfékelni való valóban dohánnyal, és nem egyéb száraz növénydarabokkal, papírmorzsalékkal és még ki tudja, mi mindennel van megtöltve. A legnagyobb kereslet azonban az úgynevezett „cheap white” termékek iránt van — mint például az Ashima, Jin Ling vagy a West —, amelyeket egyenesen a feketepiacra gyártanak a félillegális kisebb-nagyobb üzemekben, hiszen ezek a lehető legolcsóbbak, ugyanis dohányt szinte alig tartalmaznak.

A szállító menekül, a cigi marad

A járvány miatti korlátozások, illetve a zöldhatár menti gyakoribb ellenőrzések egyre több fejfájást okoznak a csempészeknek, vagyis inkább a szállítóknak — lapunk hasábjain szinte napi rendszerességgel számolunk be azon esetekről, amikor a határrendészek által észrevett szállítók tetemes mennyiségű rakományukat hátrahagyva menekülnek el/vissza az ukrán területre. Merthogy a szállítók vagy hordárok zömében a román-ukrán határ menti falvak lakói, akik egyéb munkalehetőség híján valóban aprópénzért viszik vásárra szinte mindennap a bőrüket. Ha egy lebukik közülük, tízet találni a helyére, s bár általános vélemény, hogy a csempészek fantáziája határtalan, ez a megfogalmazás inkább a valódi csempészekre érvényes, akik (haladva a korral) drónnal derítik fel a terepet, s nem egyszer siklórepülővel szállítják át a nagy mennyiségű cigarettát a zöldhatáron — majd aztán az elosztók veszik át és szállítják a különböző megrendelési helyekre, kezdve Szatmárnémeti piacaitól a brassói, marosvásárhelyi vagy kolozsvári „lerakatokig”, ahonnan pedig szintén a szó átvitt és valós értelmében a piacra kerül. Persze a piacokon cigarettát kínálók ugyanúgy egy csempészbanda alsó rétegét, a közkatonákat jelentik, mint a „hordárok”, a (kis)főnök legtöbbször vagy autójában ülve, vagy tisztes távolból figyeli és tartja szemmel az üzletet és annak menetét, a nap végén begyűjti a hasznot, és továbbadja „felettesének”, akitől megkapja a következő napi adagokat.

A csempészet szervezett bűnözés

Bő egy évtizede vette fel a harcot a cigarettacsempészekkel és az illegális kereskedelemmel a Japan Tobacco International (JTI), az évek során egyrészt jelentős anyagi támogatást nyújtva a határrendészetnek a cigarettacsempészet elleni harcban (ultramodern technikai felszerelések, eszközök, speciális keresőkutya-kiképző iskolák formájában), másrészt hosszú távú és „agresszív” kampányokat indítva maga a csempészet, valamint a csempészett dohánytermékek fogyasztása ellen. Legújabb, A csempészet szervezett bűnözés elnevezésű kampánya vasárnap startolt el, s mint az erről szóló összefoglalóban fogalmaznak: a csempészet és a feketepiaci kereskedelem még mindig az ország északi határvonala mentén „dübörög”, annak ellenére, hogy a többi régióban jelentősen csökkent, a cheap white termékek pedig egyre agresszívebben hódítanak teret (a csempészcigarettáknak már több mint a 60%-a ebből a kategóriából kerül ki). Az idei év első kilenc hónapjában a határrendészek összesen 2,4 millió csomag cigarettát foglaltak le, több mint 30 millió lej értékben, ugyanakkor hét bűnszervezetet is sikerült felszámolniuk — ugyanakkor újító jelenségként azt tapasztalják, hogy a megsodort, dobozolt cigaretták helyett egyre többen térnek át az ömlesztett, vágott dohány csempészésére, ami persze később valahol átalakul cigarettává, ami ugyanakkor azt is jelenti, hogy megnőtt az illegális „cigarettagyárak” száma az országban.

SZFÚ

Fotó: politiadefrontiera.ro

Ajánljuk még a témában:

Belföld

A mai a választási kampány utolsó napja

Véget ér szombat reggel az idei év első választási kampánya, vasárnap európai parlamenti és helyhatósági választásokat tartanak Romániában. A választópolgárok szavazhatnak az Európai Parlament (EP) romániai tagjairól, de emellett polgármestereket, helyi tanácsosokat, megyei tanácselnököket és megyei tanácsosokat is választ az ország.
Mi újság?

A kockázatok nélküli vakáció a cél Szatmárban

Prevenciós kampányt szervezett a szatmárnémeti kábítószer-ellenes központ a Szatmár megyei fiataloknak — a kampányt főleg a nyári vakációban folyó táborokban és eseményeken folytatják le.
Mi újság?

Nem adják fel a szemétcsempészést

A szatmárnémeti határrendészek és a környezetvédelmi őrség tagjai három, hulladékkal megrakott kamion országba való bejutását akadályozták meg, miután azok sofőrei nem tudták bemutatni az ilyen anyagok átadásához szükséges, jogszabályban előírt dokumentumokat.