Nagykároly

Kelemen Hunor Nagykárolyban: Kiszámíthatóságra, biztonságra vágynak a gazdák

2024.11.21 - 09:36
Nagykárolyi gazdafórumon vett részt Kelemen Hunor az RMDSZ államelnökjelöltje: „Amiket a mezőgazdasággal kapcsolatban javasolunk, azt mind mezőgazdasághoz értők, szakpolitikusok állították össze.”

A Partiumi Falugazdász Hálózat és az RMDSZ szervezésében Gazdafórum volt Nagykárolyban a Károlyi-kastélyban, amelyen Kelemen Hunor az RMDSZ államelnök-jelöltje és Magyar Lóránd képviselőjelölt, mezőgazdasági szakpolitikus beszélt a romániai mezőgazdaság helyzetéről és azokról a tervezett változtatásokról, amelyekkel az RMDSz könnyítené a gazdák helyzetét.

hirek/2024/11-november/kelemen-hunor-nagykarolyban-kiszamithatosagra-biztonsagra-vagynak-a-gazdak-3.jpg

A közel kétszáz partiumi mezőgazdász részvételével tartott gazdafórumon először Giurgiu-Kovács Mónika, mint házigazda, nagykárolyi polgármester köszöntötte a résztvevőket, kijelentve: minden tisztelet a gazdáké, akik munkájukkal kenyeret, ételt biztosítanak. “Kiemelten fontosnak tartom, hogy olyanok vezessék az országot, akiknek fontos a mezőgazdaság” - mondta.

hirek/2024/11-november/kelemen-hunor-nagykarolyban-kiszamithatosagra-biztonsagra-vagynak-a-gazdak-4.jpg

Kelemen Hunor bevezetőjében beszélt a mezőgazdasághoz fűződő viszonyáról. Édesapja agrármérnökként dolgozott, így látta, mit jelent a gazdálkodás, a munka a földeken.

“A programunkban, ami olvasható, amiket a mezőgazdasággal kapcsolatban javasolunk, azt mind mezőgazdasághoz értők, szakpolitikusok állították össze, annak alapján, amit a gazdálkodóktól hallottak” - mondta Kelemen, rámutatva, hogy a programjuk a gazdák igényeinek ismeretében, a problémák meghallgatásával állt össze.

hirek/2024/11-november/kelemen-hunor-nagykarolyban-kiszamithatosagra-biztonsagra-vagynak-a-gazdak-2.jpg

Magyar Lóránd a jelenlegi helyzetet elemezve magyarázta: az ügyeskedők ellen, a becsületes gazdák érdekében állították össze a programot. Sok gondot okozott a gazdák számára az Ukrajnából érkező búza, az input-anyagok árának drágulása, illetve az ezek okozta kiszámíthatatlanság.

Beszélt az RMDSZ mezőgazdasági programjának fontos pilléréről is, a sürgősségi alap létrehozásáról, amely azonnal segítséget nyújthatna a gazdáknak, akik önhibájukon kívül kerültek rossz helyzetbe - például egy járvány miatt estek el bevételtől.

Az RMDSZ törvénye

Az afrikai sertéspestis-járvány kapcsán többen is felszólaltak: egy erdészeti szakember jelezte, hogy hiába várták a támogatást a betegséget terjesztő vaddisznók ritkítására, egy sertéstelep-vezető azt nehezményezte, hogy az elpusztított állatokra kártérítés nem volt elégséges, vágóállatokként fizették ki az értékes genetikai állományt képviselő kocákat.

Kelemen Hunor szerint, a sertéspestis-járvány a disznóhús-importot segítette, és ki tudja, hogy állna most az állattartás, ha az RMDSZ törvénye nem tesz rendet az ágazatban és a sertéspestis kezelésében. Elmondása szerint az EU-nak is segítenie kellene a károsultakon.

Több támogatott gazda

Szóba került az igen ellentmondásossá vált roncstraktor program is. Ennek számos gyenge pontjára hívta fel a figyelmet Magyar. Különbséget kellene tenni a pályázók szempontjából a megművelt terület mérete kapcsán is, azaz annak függvényében vásárolhassanak nagyobb teljesítményű traktort a gazdák.

Növelni kell a költségvetést is, hogy több mezőgazdász jusson támogatáshoz, a pályázást pedig nem szabad a forgalmazók kezébe adni, hiszen máris feltűnt a jelenség, hogy bizonyos forgalmazók előnyben részesítik azokat a gazdákat, akik némi pénzt is áldoznának a sikerért…

Akciócsoportok

A helyi akciócsoportok ügyében is érkezett kérés: meg kellene növelni ezek költségvetését, hogy kisgazdák és vállalkozások, de önkormányzatok is kapjanak támogatást fejlesztésekre ezeken keresztül. Magyar Lóránd modell-értékűnek nevezte a szatmári akciócsoportok működését, abban egyetértve, hogy jelentősen nagyobb összeget kellene a rendelkezésükre bocsájtani.

Méz és nem-méz

A méhészek több problémát is felvetettek: főleg a külföldről érkező, ismeretlen eredetű és tartalmú „méz jellegű” termékek okoznak gondot nekik. Magyar és Kelemen is egyetértett, hogy a címkézésnél fontos feltüntetni, hogy helyi termékről van szó, ezek piacra kerülését is segíteni kell.

Egyszerűsítés

Szó esett a túlbürokratizált folyamatokról is, amelyek ellen szintén szót emelt A józan ész programjában az RMDSZ. Pályázni körülményes, egy-egy engedély beszerzése sem egyszerű, ezen pedig sürgősen változtatni kellene - mondták a gazdák. (X)

 

(A nyitóképen Magyar Lóránd és Kelemen Hunor. Fotók: RMDSZ)

Készült az RMDSZ megbízásából, MFC-azonosító: 13240004.
Comandat de UDMR, cod MFC: 13240004.

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

"Köszönjük, hogy hallgattak a hívó szóra!"

Győzött a józan ész. Köszönik a szatmáriak szavazatait!
Belföld

A következő 4 évben is erős képviselete lesz a magyar közösségnek

99 százalék feletti feldolgozottság mellett az RMDSZ-nek biztos a helye a parlamentben.
Belföld

Kelemen Hunor: Legyen magyar jövő Erdélyben, Romániában!

A józan észre szavazott, mert ebben az őrült világban mindig szükség van egy fix pontra.