Kétségkívül minden focirajongó türelmetlenül várta már az európai kupasorozatok visszatérését, amelyek a koronavírus-járvány miatt közel 5 hónapon át szüneteltek. Az európai kupasorozatok az Európa Ligával tértek vissza szerda este. A szurkolók izgalmas mérkőzéseknek néztek elébe, amelyek nem is okoztak csalódást.
A dán FC Köbenhavn a török Başakşehir csapatát, az ukrán Sahtar Doneck a német Wolfsburgot, az olasz Internazionale a spanyol Getafét, az angol Manchester United pedig az osztrák LASK Linz csapatát fogadta szerdán, az Európa Liga nyolcaddöntőjében.
Nem sok tétje volt a Manchester United – LASK nyolcaddöntő második mérkőzésének, hiszen az Ole Gunnar Solskjær által vezetett Vörös Ördögök már márciusban megoldották a továbbjutást. A United tavasszal idegenben 5–0-ra győzte le az osztrák alakulatot, gyakorlatilag bebiztosítva ezzel a továbbjutását. A visszavágó tulajdonképpen formalitás volt csupán, Solskjær több alapemberét is pihentette, így a United szinte a B csapatával lépett pályára az Old Traffordon. Az első félidőt igencsak lazára vette a United, míg az osztrákok becsülettel küzdöttek a végső eredmény szépítéséért, ami igen jól is ment nekik. Többször is veszélyes támadásokat indítottak a Sergio Romero által védett United-kapu ellen, Andrés Andrade fejjel a keresztlécet is eltalálta.
Az első találatra azonban a második félidőig kellett várniuk az ezúttal is csak otthonról szurkoló nézőknek, amelyet a vendégcsapat szerzett az 55. percben, Philipp Wiesinger gyönyörű lövését követően. Ezután a United is felpörgött, és már két perc elteltével ki is egyenlített Jessie Lingard révén. A továbbiakban ismét a monotonitás jellemezte mindkét csapat játékát, majd a 88. percben a Juan Mata helyére beállt Martial szerzett egy szemrevaló gólt, beállítva ezzel a 2–1-es végeredményt. Így a United 7–1-es összesített eredménnyel zárta a párharcot.
A Sahtar 2–1-es előnyben fogadta a Wolfsburgot. Az ukránok a vezetés ellenére határozottan játszottak, esélyt sem adva a német csapatnak. Oliver Glasner csapata emberelőnyben sem tudta felülmúlni ellenfelét, amely a hajrában valóssággal megtáltosodott. Az első találatot Junior Moraes szerezte a 89. percben, és bár már ezzel az eredménnyel be volt biztosítva a továbbjutásuk, az ukránok nem álltak le. A 91. percben Manor Solomon, a 93. percben pedig ismét Moraes volt eredményes, így kiütéses győzelemmel, összesítésben 5–1-es eredménnyel jutott tovább a Sahtar Doneck.
A Köbenhavn úgy vágott neki a második mérkőzésnek, hogy egygólos hátrányt szedett össze Törökországban. A dán csapat nem is vesztegette az időt, már a 4. percben megszerezte a vezetést Jonas Older Wind gyönyörű fejese által. A második találatot az 53. percben tizenegyesből szerezte a Köbenhavn, szintén Jonas Older Wind révén. A dánok végül egy harmadik találatot is szereztek a 62. percben, Rasmus Falk Jensen egy lapos, de annál hatásosabb lövését nem tudta hárítani Mert Gunok hálóőr. A Köbenhavn 3–1-es összesítéssel jutott tovább a kupasorozatban.
Az Inter igen lassú tempóban kezdte a mérkőzését. A Getafe csapata többször is támadásba lendült, többször remek beadásokkal veszélyeztetett, és csak az Inter kapusán, Samir Handanovicon múlt, hogy nem szerezték meg a vezetést a spanyolok. Végül Antonio Conte csapata lendületbe jött, a Getafe kapusának, David Soriának többször is védenie kellett, azonban Romelu Lukaku ellen már tehetetlen volt. A belga csatár a 33. percben szerezte meg a vezetést az olaszoknak. A Getafe a második félidőben sem tudott szépíteni, és büntetőt is kihagyott. A végeredményt a 83. percben Christian Eriksen állította be egy igazán szép találatottal.
Kallós András
fotó: inter.it