Sport

Dakar 2026: Hétszáz kilométeres szakasznak vágott neki Mani

2026.01.06 - 10:31
Egyelőre vezet, örömódákat zeng a szatmárnémeti motorosról a romániai szaksajtó.

Kategóriájában az első helyről kezdi a keddi, január 6-i, harmadik versenynapot a 2026-os Dakar szatmárnémeti pilótája Gyenes „Mani” Emánuel.

Ezen a távon egy 736 kilométeres hurkot tesznek meg egy Al’Ula-i rajttal és befutóval.

Komplex szakasz

A versenynappal kapcsolatban Mani úgy fogalmazott: „Már hagyomány, hogy minden évben ellátogatunk Szaúd-Arábia ezen régiójába. Homokos kanyonoktól gyors fennsíkokig, gyors kavicsos utaktól sziklás, technikás, nehéz szakaszokig és bonyolult navigációig – ma egy komplex szakasz vár ránk.”

(Forrás: dakar.com)

Mani eddigi jó versenyzése nyomán a romániai szaksajtó máris román nemzeti lobogókat lát Szaúd-Arábia-szerte. Miközben Mani nem szeret előre inni a medve bőrére, nehogy elkiabálják a győzelmet. Többször is elmondta már, a Dakar egy olyan verseny, amelyen a végső befutásig bárkivel bármi lehet, bármelyik helyen versenyzik is közben.

Saját kategóriájában, a szervizcsapat nélküli Original by Motul kategóriában Gyenes 23 perc előnnyel az első helyen kezdte meg a harmadik etapot, Benjamin Melot előtt. A teljes motoros mezőny tagjai között ma Mani a huszadik, 53 perccel lemaradva az első, Daniel Sanders mögött.

Hírszerkesztő
(Fotók: Gyenes Mani közösségimédia oldala)
 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Biznisz Vitamin: Gyenes „Dakar Legenda” Mani a Yardban

Kitartás – Mit tanulhatunk Manitól: A sivatagi rali tapasztalatait hozza el kedd reggel Szatmárnémetibe Mani és az RMKT.
Szatmárnémeti

Gyenes Emánuel ismét kiválóan helytállt a Dakaron

Gyenes Emánuel ismét bizonyította kitartását a Dakar Ralin: a szatmárnémeti motoros a nehézségek ellenére végigment a viadalon, és több kategóriában is figyelemre méltó eredményt ért el.
Sport

Dakar 2026: „Ma jól éreztem magam a motoron”

Mani: Betettem hatosba és végig nyélen mentem!