Belföld

Dacian Cioloş: ellenzékbe vonulunk, szembeszállunk a szélsőségesség minden formájával

2021.11.09 - 08:55

Egy Facebook-bejegyzésben Cioloş azt írta, alakulata a legnagyobb ellenzéki párt lesz, ugyanakkor az egyetlen, amely demokratikus, liberális és európai értékeket vall. Szembehelyezkednek az extrémizmus minden formájával, tovább fognak dolgozni a helyreállítási tervbe foglalt reformok gyakorlatba ültetésén, és szankcionálni fogják a "PNL-PSD-kormány kisiklásait" - tette hozzá.

Az USR elnöke hangsúlyozta, csalódásokat már nem tud okozni számára a politika, azonban felháborítja, hogy a PNL "milyen könnyedséggel szertefoszlatta azoknak az álmait", akik az állam modernizálása érdekében az USR-t is a soraiban tudó kormányt kívántak.

"Olyan ígéreteket tettek a kampányban, amelyeket - mint most nyilvánvalóvá vált - nem gondoltak komolyan. Csak szavazatszerzés céljából hangoztatták ezeket, a politikai szívük valójában ott maradt amellett a pe-se-de mellett, amely felrobbantotta az országot, és amelyhez most olyan könnyedséggel és természetességel csatlakoznak" - fogalmazott.

Meglátása szerint az elmúlt hónapokban a régi pártok "fenyegetve érezték magukat attól az új lendülettől", amelyet az USR hozott a romániai politikába, alakulata ugyanis szembeszegült a hazai politika "régi gyöngeségeivel", a kiváltságokkal, a modernizálás útjába állított akadályokkal, a közpénzek önkényes elosztásával. AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Az RMDSZ kormányozna, de feltételekkel

2028-ban az AUR és az S.O.S. România jelentik majd az alternatívát?
Belföld

Adóamnesztiát hirdetett a kormány

Nem csilingel a pénz az államkasszában, némi kedvezményért cserébe, hátha fog...
Belföld

Különadót vezettettek volna be az autósokra

A román fejlesztési minisztérium különadót vezetne be az alacsony károsanyag-kibocsátású övezetekben közlekedő gépkocsikra.