Nagykároly

Csősztáncoktól volt hangos Nagykároly — KÉPGALÉRIA, VIDEÓ

2024.10.19 - 20:47
A hagyományos, három megállós szüreti felvonuláson nyolc település csőszpárjai ropták a táncokat a nagy számban összegyűlt nézők örömére.

Nagykároly egyik védjegyévé vált — hiszen majd' három évtizedes múltra tekint vissza — a szüreti felvonulás és az azt követő bál. A hagyományoknak megfelelően az amfiteátrumnál gyűltek össze a feldíszített lovas szekerek és nyolc település csőszpárjai, s Tóth Enikő helyi tanácsos rövid köszöntőjét követően táncra is perdültek a csanálosi, majd a börvelyi csőszök, valamint a Rekettye Néptáncegyüttes, akik ördöngösfűzesi táncokból álló, Családregény című koreográfiájukat mutatták be. 

hirek/2024/10-oktober/nk-csosz/2a.jpg

Tánc után épp csak szusszantak egyet, s a szekerekre pattanva, vidám nótázás, ostorcserdítések közepette vonultak a következő megállóig, a Fatimai Szűz Mária templom elé, ahol a mezőfényi, a kálmándi és a mezőteremi csoport járta a csősztáncokat, olyan hangulatot teremtve, hogy még Hajni és Tündi, a két felbokrétázott ló is szinte táncra perdült. 
Amúgy a régi falusi hagyomány szerint a soros, azaz sorozás előtt álló katonák szervezték - tartották évről évre a szüreti mulatságot, míg modern (és sorozásmentes) korunkban a 18. életévüket betöltött fiúk szervezik.
hirek/2024/10-oktober/nk-csosz/3.jpg

A szüreti felvonulás utolsó megállója a Szentlélek templom előtt volt, ahol nem csak az érdeklődők, de a kaplonyi fúvósok is várták a vidám menetet, ugyanis a kaplonyi csőszök táncát kísérték, majd a csomaköziek zárták az idei szüreti felvonulás csősztáncait, amelyeket a lelkes közönség hatalmas tapssal jutalmazott — s talán mondani sem kell, hogy előadás közben a jól ismert nótákat nem egy néző dúdolta, énekelte halkan a táncosokkal együtt.

A táncnak azonban ezzel nem szakadt vége, hiszen a Victoria rendezvényteremben folytatódott a mulatság, közel 400 bálozó részvételével.

Szabó Kinga Mária 

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON! 

(Fotók, videó: a szerző felvételei)