Belföld

Csökkenteni kell a műanyaghulladék mennyiségét

Fotó: pexels.com
2021.06.11 - 20:24
A jogszabályok mellett a fenntartható fogyasztói döntéseket és a felelős fogyasztói magatartást támogató gazdasági intézkedésekre van szükség — mutatott rá Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter. A műanyaghulladék jelenti a legnagyobb veszélyt az élővilágra.

„Romániának gyakorlatba kell ültetnie a műanyaghulladék mennyiségének csökkentését szabályozó 904/2019-es számú európai irányelvet. Jelenleg négy szaktárca kapcsolódott be a munkába, és 12 munkacsoportban zajlik az egyeztetés azért, hogy Románia tartani tudja a direktíva romániai jogrendbe történő átültetésének határidejét. Célunk az irányelv hatékony végrehajtását hátráltató jogi és gyakorlati akadályok elhárítása annak érdekben, hogy az valóban kifejthesse hatását” — fogalmazott Tánczos Barna, az RMDSZ környezetvédelmi minisztere. Kiemelte, hogy a műanyaghulladék mennyiségének csökkentésére irányuló intézkedéseket a megrendelt hatástanulmányok alapján, lépcsőzetesen fogják bevezetni.

Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter példaként elmondta, hogy Magyarország már gyakorlatba ültette ezt az irányelvet, és idén januártól lépett hatályba, azonban a magyarországi jogrendbe történő átemelést megelőzően számos konzultációt és egyeztetést folyattak az érintett iparágak képviselőivel. „Romániában ez az egyeztetés későre indult el, egy hosszú folyamat része, amíg minden érintettel sikerül letárgyalni az irányelvbe foglalt előírásokat. A szaktárca mindent megtesz annak érdekében, hogy határidőre készüljön el a jogszabály” — fogalmazott a miniszter.

2024. július 3-tól csak legfeljebb 3 literes műanyag palackokat lehet forgalmazni, amelyek dugója rögzítve van. 2025-től a forgalomba hozott palackok 25 százalékban újrahasznosított műanyagból kell készüljenek, 2030-től pedig ez az arány 30 százalékra emelkedik. Tánczos Barna rámutatott, hogy az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat idén januárban közzétett, 2018-as helyzetképet rögzítő adatsora szerint Románia a műanyaghulladék újrahasznosítását tekintve jobban teljesít az uniós átlagnál.

„Ugyanakkor az is biztató, hogy Romániában közel négy százalékponttal csökkent a műanyag csomagolási hulladék aránya. Azonban még mindig két százalékponttal vagyunk az EU-s átlag fölött” — mondta a környezetvédelmi miniszter. Hangsúlyozta: a jogszabályok mellett a fenntartható fogyasztói döntéseket támogató, valamint a felelős fogyasztói magatartásra sarkalló gazdasági intézkedésekre van szükség.

A tárcavezető arra figyelmeztetett, hogy az elmúlt 50 évben hússzorosára emelkedett az előállított, illetve felhasznált műanyag mennyisége. Amennyiben folytatódik a mostani tendencia, az elkövetkezendő 20 évben megduplázódik, és elérheti a 600 millió tonnát. Az Európai Unióban a műanyaghulladék 30 százalékát gyűjtik szelektíven, illetve hasznosítják újra. Annak ellenére, hogy az élővilágra ez jelenti a legnagyobb veszélyt, a tengerparti hulladék 85 százalékát képezi a műanyagszemét.

Az új uniós célkitűzések szerint 2030-ra a belső piacon minden műanyag csomagolásnak újrahasznosíthatónak kell lennie, csökkenteni kell az egyszer használatos műanyagok fogyasztását, a mikroműanyagok szándékos használatára pedig korlátozás lesz érvényben. Ez azért fontos, mert Európában az összes műanyag-felhasználás 40 százalékának terméke csomagolás. E.A.

 

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

SGR betétdíj: tíz megyéből a hatodik

A piacra került újrahasznosítható csomagolóanyagoknak még mindig csak a harmadát vitték vissza a vásárlók a boltokba, pedig már 50 banit érnek a ReturoSGR logóval ellátott palackok, üvegek, vagy aludobozok.
Szatmár megye

Az 50 banis palackvisszaváltás nem karikacsapás

Még nem megy úgy a ReturoSGR néven működő csomagolóanyag-visszaváltás mint a karikacsapás, vannak részei a rendszernek, amelyeket még finomhangolni kell. Működtetőnek, használóknak is szokni kell az újat.
Nagykároly

Tiltólistán az egyszer használatos műanyag termékek

Nálunk is érvényben van az Európai Unió által elfogadott törvény, miszerint az egyszer használatos, nem lebomló és nem komposztálható műanyag termékeket tilos forgalmazni és elérhetővé tenni. A törvény megszegése súlyos pénzbírsággal járhat.