Szatmárnémeti

Csókay: Krisztus nélkül nem sikerült volna

Fotó: Facebook/Ady Endre Társaság
2022.01.24 - 15:34
A magyar kultúra hete rendezvénysorozat nyitóeseményén dr. Csókay András idegsebész tartott nagy érdeklődésnek örvendő előadást a szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmónia termében.

Dr. Csókay András többnyire a saját tapasztalataira, az általa megélt élettörténetekre alapozta előadását. Kendőzetlen őszinteséggel beszélt életéről, és felidézte, hogy milyen kísértetekkel kell szembenéznie az embernek, illetve azt is, hogyan lehet azoknak ellenállni. Figyelmeztetett: a bukott angyal ha ránk száll, saját erőből nagyon nehéz legyőzni, Krisztussal viszont mindig győzünk a sátán ellen.
Az idegsebész hangsúlyozta, hogy az érzéseiről nem tehet az ember, de az érzelmeiről igen. Egy rossz érzésből lehet érzelmet csinálni a szabad akarattal, de egyetlen nagy hatalmas lehetősége van mindenkinek, a lelkiismeret ébredése, Krisztus homályos hangja egy kicsit próbál pofozgatni. Az előadó kihangsúlyozta azt is, hogy egy házasságot nemcsak házasságtöréssel lehet tönkretenni, hanem munkamániával és sok más egyébbel is. Emlékeztetett ugyanakkor arra, hogy az ember számára a legfontosabb erőforrás az imádság, rámutatva arra is, hogy akit valamilyen nagy megpróbáltatás ér, el kell tudja mondani: Uram, nem tudom, hogy ez miért történt, egyet tudok, te jobban szeretsz engem, mint magadat. Aki ezt ki tudja mondani, részesül a kegyelemben, mutatott rá, kiemelve, hogy a szenvedésnek mindig óriási hitteremtő ereje van.
A nemzetközi hírű magyar idegsebész a hitről beszélve elmondta: aki hisz a feltámadásban, az mindig friss és vidám. Nem úgy fog feltámadni az ember, mint ahogy szenvedés és betegség után meghalt, hanem felleli azt a mivoltát, amilyennek a Jóisten megteremtette. A nyomorékok sem úgy fognak feltámadni, ahogy eltemetik azokat. A test feltámadása egy csodálatos visszavágója annak a testnek, amelyik itt élt, szenvedett, küzdött a földön. A lélek halhatatlanságában ezrek hisznek, és ez egy csodálatos dolog. Ebben a tekintetben egy teljesen új dolgot hoz a mi hitünk, a „mi út, igazság, életünk”, ami nem is tekinthető vallásnak. A feltámadás reménye egy hatalmas boldogító üzenet és vigasztalás maradt számunkra, amikor el vagyunk keseredve. Amikor ezt értelemmel végiggondoljuk, mindenféle misztikus tapasztalat nélkül, egy teljes megnyugvás szállja meg a szívünket. Erre mondjuk, hogy az értelem hite egy csodálatos dolog, a kereszténység a tudatosság útja, nem érzelmi kérdés a béke és a szeretet — fogalmazott.
Csókay András az örök szerelem titkáról is beszélt. Elmondta, hogy meg kell hogy maradjon az elköteleződés — ez döntési kérdés —, a testi és lelki intimitásés a jó értelemben vett szenvedély. Ehhez viszont az kell, hogy a másik megunhatatlan legyen. Akkor tudjuk a házastársunkat szenvedélyes szerelemmel szeretni mindennap, ha felismerjük benne Isten képmását, a Szentlélek ezer arcát. De hogyan tudjuk felismerni a másikban Isten képmását? Úgy, ha magunkban is felismerjük. Ehhez az egyetlen út a belső, mély kapcsolat a bennünk élő Krisztussal — hangsúlyozta az előadó.
Az előadást követően Csókay András válaszolt a jelenlévők kérdéseire.

Elek György

 

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Zárult a Magyar Kultúra Hete

Több helyszínen és programmal, köztük a Szamos Diákirodalmi Kör első születésnapjával zárult a Magyar Kultúra Hete rendezvénysorozat.
Szatmárnémeti

Mária, a magyarok Boldogasszonya

A magyar kultúra hete egyik legtöbb érdeklődőt vonzó és legtöbb élményt nyújtó eseménye volt Józsa Judit kerámiaszobrász és művészettörténész Mária, a magyarok Boldogasszonya című kiállítása.
Programajánló

Változások a magyar kultúra hete programjaiban

A magyar kultúra hete rendezvénysorozat holnap veszi kezdetét, de az egyre súlyosbodó járványhelyzet több változtatásra kényszeríti a szervezőket.