Szatmárnémeti

Csak az EU-s „Covid-útlevél” érvényes

2021.08.13 - 09:09

Bő hónapja, július 1-jétől lépett életbe a köznyelvben csak „Covid-útlevélként” vagy „zöldigazolványként” emlegetett európai uniós védettségi igazolás, amelynek legfőbb célja, hogy megkönnyítse a tagországok közötti utazást — és ezzel párhuzamosan létezett egy úgynevezett türelmi idő, amíg az immunizáláskor megkapott romániai oltási igazolást is elfogadták határátlépéskor. Nos, ez a türelmi idő most lejárt, mától, azaz augusztus 13-tól már csak a QR-kóddal ellátott egységes európai uniós Covid-igazolványt fogadják el a határátkelőknél az Európai Unión (EU) belül az oltottság, a fertőzésből való kigyógyulás vagy a negatív teszteredmény bizonyítására.
Fontos pontosítás, hogy az ellenőrző szerveknek ez digitális (telefonra letöltött) és kinyomtatott formában is bemutatható — ott, ahol szükséges (sárga és piros zónás országok esetében). A román-magyar határszakasz átkelőinél például nem szükséges, hiszen mindkét ország zöld, s átlépéskor csak a személyazonosságot igazoló dokumentumot kell bemutatni. Szintén fontos tudnivaló, hogy „Covid-útlevél” nem előfeltétele az utazásnak, hiszen ezen igazolás nélkül is utazhat bárki, viszont akkor a célország egészségügyi előírásainak megfelelően bizonyos intézkedéseknek (teszt és/vagy karantén) kell alávetnie magát.

Honnan tölthető le?

A https://certificat-covid.gov.ro platformon kezdeményezhető az igazolás kiállítása: ehhez regisztráció egy aktív e-mail-cím szükséges, amelyre a felhasználó megkapja a rendszer által küldött linket, ezt felhasználva léphet tovább a platformon. Az Új igazolvány (Certificat nou) gombra kattintva ki kell választani a dokumentum típusát, amely alapján a felhasználó oltásra vagy tesztelésre regisztrált.
A román állampolgárok, illetve a román személyazonossági számmal rendelkező külföldi állampolgárok a CNP gombra kattintanak, majd megadják az ott kért személyi adatokat, és kiválasztják a tanúsítvány típusát. A külföldi állampolgároknak az Útlevél/Személyazonossági igazolvány (Paşaport/Act de identitate) gombra kell kattintaniuk, majd meg kell adniuk a kért adatokat, és ki kell választaniuk a tanúsítvány típusát (Az igazolásnak három típusa van: az egyik azt igazolja, hogy tulajdonosa be van oltva, a másik azt, hogy tulajdonosa átesett a koronavírus-fertőzésen, a harmadik pedig azt, hogy az illetőt negatívan tesztelték koronavírusra). A Mentés gombra kattintva az alkalmazás regisztrálja a kérelmet, s a generált tanúsítvány az Igazolványok listájában (Listă certificate) jelenik majd meg. Az igazolványok létrehozásának ideje a kérelmek számától függően néhány másodperctől akár egy óráig is eltarthat, s a kérelmező értesítést kap e-mailben az igazolás kibocsátásáról, a felhasználó számára pedig a platformon kialakított fiókban lesz hozzáférhető az igazolvány, de el is menthető .PDF formátumban, amit aztán ki lehet nyomtatni. Az EU-tagállamokba való belépéskor az igazolvány QR-kódját ellenőrzik.
A 14 évnél fiatalabb kiskorúak esetében szülői beleegyezés szükséges a tanúsítvány kiállításához — akiknek pedig nincs internet-hozzáférésük, számítógépük, azoknak lehetőségük lesz az igazolás fizikai (papíralapú) igénylésére a megyei közegészségügyi igazgatóságokon keresztül, illetve a polgármesteri hivatalokon belül, a lakosság-nyilvántartó irodában.


Szabó Kinga Mária

 

Ajánljuk még a témában:

Külföld

Joe Biden koronavírusos lett

Koronavírussal fertőződött meg Joe Biden; az elnök lemondta szerdai kampányprogramját - közölte a Fehér Ház.
Belföld

689 koronavírusos eset az országban

58 személyt kezelnek kórházban koronavírussal, közülük nyolcat intenzív osztályon.
Szatmárnémeti

Szatmári áldozata is van az influenzának

Szatmári áldozatot is követelt az influenza-szezon: a megyei közegészségügyi igazgatóság közlése szerint, az elmúlt héten egy, a 15–49 év közötti korcsoportba tartozó szatmári belehalt a vírusfertőzés okozta szövődményekbe.