Külföld

Cîţu Washingtonban: pénteken energiáról, nemzetközi pénzügyekről és fejlesztésről folytatunk megbeszélést az amerikai külügy-minisztérium illetékeseivel

2022.03.26 - 07:28

A felsőház elnöke egy Facebook-bejegyzésben azt írta, pénteken a román nagykövettel és a küldöttség több tagjával közösen energiáról, nemzetközi pénzügyekről és fejlesztésről folytatnak megbeszélést az amerikai külügy-minisztérium illetékeseivel. Emellett a fekete-tengeri térség biztonsági fejleményeiről is tárgyalnak.

„Az egyik fő célunk, hogy Romániát bevonják a vízummentességi programba. Erről Románia amerikai nagykövetével, Andrei Muraruval is tárgyaltunk, és az elkövetkező időszakban megsokszorozzuk az erre irányuló erőfeszítéseket, többek között az amerikai kongresszus szintjén is" — áll a házelnök bejegyzésében.

A felsőház elnöke az amerikai törvényhozás több tagjával, üzletemberekkel, valamint az ott élő román közösség képviselőivel is találkozik március 30-áig tartó washingtoni munkalátogatása során. A szenátusi delegáció tagjai Robert Cazanciuc és Radu Oprea szociáldemokrata párti, Alina Gorghiu és Roberta Anastase nemzeti liberális párti szenátorok, továbbá a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) szenátora, Ion Narcis és Turos Lóránd RMDSZ-es szenátor.

AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Nagykároly

Március 15 Nagykárolyban: „…ez nem csak a múlt ünnepe!” - KÉPGALÉRIA

A város büszke arra, hogy történelme során mindig voltak olyanok, akik hittek ezekben az értékekben és tetteikkel gazdagították a közösséget.
Külföld

Putyin – Zelenszkij csúcs készül

A hétfői, washingtoni találkozó nyomán megkezdték az orosz és az ukrán elnök találkozójának előkészítését.
Szatmár megye

Két szenátor és két képviselő

Három helyett négy elöljáró képviseli a szatmári érdekeket Bukarestben.