Az újságírók a Victoria-palotában tartott csütörtöki sajtótájékoztatón kérdezték meg az ügyvivő miniszterelnöktől, hogy tekintettel a magas fertőzöttségi rátára, számításba veszik-e a hatóságok Bukarest vesztegzár alá helyezését.
Florin Cîţu elmondta, hogy erről már a tavaly is tárgyaltak, de nem volt életképes ötlet, ellenben más intézkedéseket fontolgatnak a vírus terjedésének a visszaszorítására. Közlése szerint az ügyvivő egészségügyi miniszterrel tárgyaltak már arról, hogy kötelezővé kellene tenni a Covid-igazolványt minden tevékenységi területen; ez az intézkedés szerinte sokat segítene abban, hogy a gazdaságot ne kelljen lezárni.
Az ügyvivő kormányfő hangsúlyozta, szeretné, ha ezt az intézkedést mielőbb alkalmaznák a boltokban, bevásárlóközpontokban is.
Arra a kérdésre, hogy az üzletek esetében ez nem jelentené-e a vásárlók hozzáférésének a korlátozását, Cîţu így válaszolt: 'Ez nem korlátozás, ez csak szűrés'.
Szintén kérdésre válaszolva leszögezte, hogy javaslatát még nem terjesztette a pártja parlamenti frakciói elé, csak az egészségügyi miniszterrel egyeztetett róla.
AGERPRES