Belföld

Cîţu: minden nyugdíjkategóriát bevonunk a nyugdíjreformba

2021.10.16 - 17:13
Az összes nyugdíjat bevonják a nyugdíjreformba, amelynek lényege, hogy kizárólag a járulékfizetést venné alapul a jövedelmek kiszámításakor - jelentette ki szombaton Florin Cîţu ügyvivő kormányfő.

A volt kormánykoalícióban volt egy munkacsoport, amely kizárólag a nyugdíjrendszer problémáinak a megoldásával foglalkozott. A liberálisok kitartanak amellett, hogy minden egyes nyugdíjat a járulékfizetés kritériuma alapján kell kiszámolni - mondta Cîţu a sajtótájékoztatóján.

'Nincs értelme - és erre figyelmeztettem az alakulat törvényhozóit is -, hogy egy sor olyan tervezet kerüljön a parlament elé, amely ellentmond annak, amit mi meg szeretnénk valósítani. A kormányprogramban szerepel a nyugdíjrendszer reformja, és meg kell hozni a szükséges intézkedéseket, hogy a nyugdíjak minden kategóriájára érvényes legyen' - fogalmazott.

A nyugdíjak jövő év január elsejétől esedékes emelését illetően hangsúlyozta, egyelőre még nem szögezték le, hogy hány százalékos lesz a növelés.

'Az eddigi gazdasági eredmények tükrében szerintem másképpen alakulhat ez a helyzet, mint amire számítottunk' - mutatott még rá az ügyvivő miniszterelnök.

AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Bukarestben 4100, Szatmárban 2300 lej – óriási szakadék a nyugdíjak között

A Szatmár megyei nyugdíjasok átlagjuttatása több mint 400 lejjel alacsonyabb, mint az országos átlag.
Belföld

Alkotmányellenes a bírák és ügyészek nyugdíjazásáról szóló törvénytervezet

A kormány az alkotmány több előírását is megsértette azzal, hogy nem biztosított 30 napot a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácsnak (CMS) a törvénytervezet véleményezésére.
Belföld

A bírák és ügyészek nyugdíjkorhatára 65 évre nő

… a nyugdíjuk az utolsó fizetésük legtöbb 70 százaléka lehet.