Belföld

Cîţu: 2022-ben fogadja el a kormány és a parlament az új nyugdíjtörvényt

2021.06.03 - 17:16

A kormányülést követő sajtótájékoztatón Florin Cîţu rámutatott, az általa vezetett kabinet a tervek szerint 2022 második negyedévében fogja elfogadni az új nyugdíjtörvény tervezetét, a parlament pedig 2022 negyedik negyedévében szavaz majd róla. A jogszabály 2023 első negyedévétől lép hatályba - tette hozzá.

Megkérdezték tőle az újságírók, hogy az országos helyreállítási tervbe foglalt reformok előírják-e a magas és közepes nyugdíjak befagyasztását. A kormányfő erre válaszolva elmondta, az alacsony összegű nyugdíjak növelése képezi a prioritást, ez azonban nem jelenti azt, hogy a többi nyugdíj egyáltalán nem nő. "Azt azonban garantálom, hogy nem lesznek ad-hoc nyugdíjemelések. Vagyis nem fogjuk engedni, hogy valaki előálljon és bármiféle előzetes elemzés, fenntarthatósági jelentés nélkül azt mondja: Idén 70 százalékkal emeljük a nyugdíjakat" - magyarázta a miniszterelnök. AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Nem lesz olyan, hogy nem lesz nyugdíj

Nem kell attól tartani, hogy valaha is megszűnik a nyugdíjrendszer.
Szatmár megye

Ennyi lesz holnap a nyugdíja a mai minimálbéreseknek

Megnézheti majd magát az, aki a legkisebb bér után fizeti az állami nyugdíjkasszát.
Szatmár megye

Hogy jött ki a nagyobb nyugdíj?

Stabilitási pótlékot kaptak akik 25 évnél több ideig dolgoztak annak idején.