Belföld

Cioloş: éreztem hajlandóságot a PNL politikusaiban a koalíció helyreállítására; hiszem, ha látom

2021.11.03 - 16:29

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke elmondta, nem szívesen hagyatkozik pusztán az érzéseire. "Hiszem, ha látom" - jelentette ki.

Beszámolója szerint közölte liberális tárgyalópartnereivel: pártja megvárja, amíg a PNL egyeztet a Szociáldemokrata Párttal (PSD) is a koalíció lehetőségéről. 'Ezután végezzék el a számításaikat, és a nap végéig vagy holnap reggelig adjanak választ nekünk. Ennek függvényében eldöntjük, hogy folytatjuk-e a tárgyalásokat a koalíció a helyreállításáról' - jelentette ki Dacian Cioloş.

Az USR elnöke elmondta, a találkozón csupán az esetleges közös kormányzás elveiről tárgyaltak, a miniszterelnök-jelölt személye nem került szóba. Ismételten hangsúlyozta: pártja el szeretné kerülni, hogy a PNL párhuzamosan tárgyalásokat folytasson a PSD-vel is, ezért világos választ várnak a liberálisoktól a koalíció helyreállításával kapcsolatban.

Dacian Cioloş szavai szerint a szerdai találkozónak "puhatolózó" jellege volt: az USR elfogadta azt, hogy a PNL jelöljön miniszterelnököt, de további részletekről nem tárgyaltak. Hozzátette, amíg nem tudnak kiegyezni a liberálisokkal a reformok menetrendjéről és a költségvetés szerkezetéről, addig nincs értelme a tárcák elosztásáról és a miniszterjelöltekről egyeztetni.

Az USR elnökének becslése szerint a reformintézkedések menetrendjéről szóló tárgyalások akár két hétig is eltarthatnak, ám a felek ez idő alatt beterjeszthetik a parlamentbe az egészségügyi válságot és az energiadrágulások következményeit enyhítő törvénytervezeteket. Ezek elfogadása szerinte az alakulófélben lévő parlamenti többség tesztje is lesz.

Dacian Cioloş elmondta, a koalíció helyreállítása után be kell vonni az RMDSZ-t is a kormányalakítási tárgyalásokba. Ezeknek a háromoldalú egyeztetéseknek a napirendjére kell majd tűzni a reformintézkedések menetrendje mellett a jövő évi költségvetést és a koalíció működését rögzítő szabályokat is - tette hozzá. AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Az RMDSZ kormányozna, de feltételekkel

2028-ban az AUR és az S.O.S. România jelentik majd az alternatívát?
Belföld

Adóamnesztiát hirdetett a kormány

Nem csilingel a pénz az államkasszában, némi kedvezményért cserébe, hátha fog...
Belföld

Különadót vezettettek volna be az autósokra

A román fejlesztési minisztérium különadót vezetne be az alacsony károsanyag-kibocsátású övezetekben közlekedő gépkocsikra.