A szenátuson hallgatólagosan átment, számtalan kérdést felvető 156-os sürgősségi kormányrendelet kapcsán Cseke Attila RMDSZ-es szenátorral és közigazgatási szakpolitikussal beszélgettünk.

„Ezt sürgősségi kormányrendeletként még szeptemben és a helyhatósági választási kampány elején adta ki a kormány, miközben törvénytervezet kellett volna legyen.

Első olvasatra nagyon jó dolgokról, EU-s pályázati pénzekről, lehívási lehetőségekről szól, s vannak benne olyan részek, amelyeket nagyon is támogatunk — például hogy a közigazgatásilag kisvárosokhoz tartozó falvak is pályázhassanak vissza nem térítendő támogatásra a 2021–2027-es uniós költségvetési időszakban, nekik ugyanis eddig ilyesmire nem volt lehetőségük (persze azt se feledjük, hogy Románia hibájából nem volt lehetőségük, ugyanis a tagállamtól, annak kérésétől, igénylésétől is függ, hogy mire írják ki a Regionális Operatív Programot), miközben a községekhez tartozó falvak sokkal fejlettebbek lettek, mert volt lehetőségük pályázni. Szóval ez a része a rendeletnek nagyon jó és üdvözlendő, hiszen ennek a pályázási lehetőségnek a megteremtését évek óta szorgalmazzuk mi is. 

Egyetlen kritérium: 30 perces távolság

Ami kétséges, az az új jogi fogalmak bevezetése, megnevezése — mint például a működő városi övezet (zonele urbane funcționale), ami nagyon hasonlít a 2016-ban Dacian Cioloş kormánya által elindított kísérletre, amikor „működő városi környezet” (arii funcţionale urbane), „vidéki pólusok” (poli rurale) meg szuperközségek létrehozásával szervezték volna át az ország közigazgatási térképét és szüntettek volna meg településeket. Az a terv anno nagy vitát váltott ki, és szerencsére nem lett belőle semmi — viszont a mostani kormányrendelet értelmében a községek esetében ahhoz, hogy pályázhass, tagja kell legyél egy ilyen működő városi övezetnek (ZUF). Csak épp ennek a ZUF-nak semmilyen leírása, meghatározása nincs, nem lehet tudni, ki hozza létre, hányan lehetnek benne, milyen kritériumok alapján kerülhet bele valaki, milyen kritériumok alapján fog működni. A rendelet szerint az egyes községek vagy területrendezési dokumentáció, vagy integrált városfejlesztési stratégiák mentén partnerségre léphetnek a városokkal, a megyei jogú városokkal vagy megyeszékhelyekkel, azonban nem tudni, melyik község melyik városhoz csatlakozhat. Amikor az európai alapok minisztériumának államtitkáránál erre rákérdeztem, azt válaszolta, hogy a községek azokhoz a városokhoz csatlakozhatnak, amelyek 30 percen belül elérhetők. Gyalog? Ökrös szekérrel? Kerékpárral? Autóval? Ki tudja. De nem csak ez a fizikai távolság időmértékegységes meghatározása abszurd, arról sincs fogalma senkinek, hogy mondjuk — szatmári példával élve — a Tasnád és Nagykároly közötti települések, amelyek számára mindkét település 30 perc alatt elérhető, hová iratkozzanak. Arról már nem is beszélve, hogy bőven van olyan Bihar megyei település is, amely szintén 30 perces távolságra van Nagykárolytól, akkor az is oda iratkozhat? Ki vagy milyen szabályozás dönti el, hogy egyik vagy másik település melyik ZUF-ba csatlakozik, hogy az egyikben ne legyenek túl sokan, a másikban túl kevesen? Amikor egy teljesen új közigazgatási meghatározást bevezetsz, azt nagyon részletesen leírod, meghatározod, pontosítod, mit akarsz, mi a célod. Mit akarunk ezzel a ZUF-fal csinálni, hogy kiegyensúlyozott és élhető legyen? Mindezekből ebben a rendeletben semmi nincs — a szekeret fogták az ökrök elé” — sorolta aggályait a közigazgatási szakpolitikus. Emlékeztetett ugyanakkor arra is: amikor 1998-ban megszületett a fejlesztési régiókról szóló törvény, az akkori indoklás szerint az csak „egy statisztikai dolog” volt, mert az Európai Bizottság egyik főintézetével, az Eurostattal csak így lehetett adatokat közölni. „Két évtized alatt tudjuk, mi lett belőlük, az egykori 'statisztikai dolgokból': Kolozsvár, Temesvár, Gyulafehérvár valóban fejlett régióvá nőtte ki magát, oda koncentrálódott minden fontos intézmény, nagyberuházások stb. — és épp ezt alapul véve ma nem tudhatjuk, hogy ezek a ZUF-ok 10–15 év múlva mivé lesznek, milyen, valami teljesen másba fordulnak át, mint ahogy azt sem tudhatjuk, a későbbiek során esetleg milyen dolgokat nyomnak le a beiratkozottak torkán. Ilyen szempontból nagyon veszélyes, hogy a ZUF-tagságtól tették függővé a vissza nem térítendő támogatások megpályázhatóságát. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a fejlesztéspolitika egyik legfőbb irányelve a felzárkóztatás, azaz a régiók közötti, illetve a régiókon, aztán a megyéken belüli gazdasági különbségeket csökkenteni kell — ebben a rendeletben viszont nem ez az irányelv tükröződik, hanem a másik, a fejlesztés koncentrálása, azaz egy már amúgy is fejlett régiót, települést még inkább fejlesszünk, ami még nagyobb gazdasági különbségekhez vezet. 

Veszélyes okos falvak kritérium

Ugyan az okos város (smart city) és okos falvak (smart village) program mindegyike ugyanazokat a fejlesztéseket célozza (közvilágítás, ivóvízellátás, szennyvízelvezetés, közlekedésmenedzsment stb.), de egy hatalmas különbség van a kettő között, ugyanis a falvak esetében kritérium, hogy a pályázat benyújtása előtti három (!) évben folyamatos népességgyarapodást tudjon felmutatni. Ez a kritérium egyrészt diszkriminatív, mert miért essen el a fejlődés lehetőségétől egy település csak azért, mert három éven át nem volt népességnövekedése? Másrészt — és ez a fontosabb — a többségi gyarapodó községek amúgy is a nagyváros, megyeközpont körüli falvak, községek, hiszen általános jelenség a kiköltözés. S ennek tükrében úgy tűnik, ezzel a rendelettel a kormány nem a felzárkóztatást, hanem a koncentrált fejlesztést választja. Na de mi lesz a többi településsel? Alig fejlődik, a városiak nem költöznek ki, elöregedik, elhal a lakosság, kiürül a falu — és mi lesz aztán vele? Megszűnik létezni, vagy esetleg máshonnan új lakókat hoznak bele? Mi azt mondjuk, sokkal inkább ott kell segíteni, ahol nincs természetes fejlődés, és próbáljuk meg felzárkóztatni a lemaradottabb településeket is! 
Úgy érzem, ezzel a rendelettel a kormány csak kitalált egy koncepciót, amivel nem is tudja, mit akar kezdeni — s vajon nem egy bujtatott közigazgatási átszervezés kezdete-e, okosan a pénz és a fejlesztés mögé rejtve? Félreértés ne essék, ki kell használni minden pályázati, minden fejlesztési lehetőséget, de ha sok minden nincs tisztázva, az csak a kétséget erősíti. Annál is inkább, mivel rengeteg példa volt már rá sajnos. A képviselőházban megpróbáljuk tisztázni ezeket a kétségeket — kérdés, hogy a többség mit fog tenni. Látjuk, hogy a szenátus addig-addig odázta, amíg hallgatólagosan átment… Ilyen szintű rendelkezést, aminek még nem is tudható a végkifejlete, nem lehet ilyen amatőr szinten csinálni. Ennyire nem lehet amatőr egy ország.”

Szabó Kinga Mária