Vidék

„Bízom benne, hogy visszaáll minden a normális helyére”

2021.09.20 - 19:40

— A 2020-as év nehézségei után 2021-ben zavartalanabb körülmények között végezhette az önkormányzat a feladatát. Milyen volt eddig az idei év?


— Elmondhatom, hogy az elmúlt évben a járványidőszakban sem állt meg az élet Mezőfényen, ebben az évben pedig végigdolgoztuk a nyarat. Örömmel mondhatom el, hogy lassan befejeződik a római katolikus templom tetőszerkezetének a felújítása, ami nagy jelentőséggel bír a mezőfényiek számára, hiszen a templom az öröm és a vigasz helye. A felújítási munkálatok költségeit összefogással fedezték: egy részét a magyar kormány, egy részét az önkormányzat, egy részét az egyházközség tette össze, de voltak adományok és felajánlások is. A felújításra szükség volt, most viszont olyan állapotba kerül, hogy hosszú ideig nem lesz szükség javításra.

— A temető is megújult. Sőt, az oda vezető út is.


— Nagy jelentőségű beruházás történt a temetőben is, ahol letérköveztük a járdát, felújítottuk az utat, és ami nem gyakori a falusi temetőkben, elkészült a közvilágítás takarékos világítótestekkel, rá van kapcsolva az utcai közvilágításra, úgyhogy egész éjjel meg van világítva a temető. A temető környékén hátravannak még kisebb talajigazítások és díszfaültetések.

— Legutóbbi beszélgetésünkkor szóba került a falu utcáinak a felújítása is. Ez a munkálat hogyan halad?


— A térkövezés folyamatban van a falu utcáin is, ez amiatt halad egy kicsit nehezebben, mert kicseréljük az ivóvízvezetékeket, az elavult csövek helyére modern vezeték kerül. Miután ezek elhelyezésre kerülnek, elegyengetik a talajt, hogy tudják elhelyezni a térköveket, a szabad helyekre pedig díszfákat ültetnek. Sajnos nem mindig az én elképzeléseim szerint alakulnak a dolgok, a munkálatokat versenytárgyalásokon nyerik el néha olyan cégek, melyek az emberi erőforrás hiányával küszködnek, és nem tudják időre elvégezni a vállalt feladataikat. A lehetőségeket figyelembe véve úgy tűnik, hogy a jövő év őszén lehet lezárni ezt a pályázatot.

— Az emberek nagyon vágytak a kikapcsolódásra, a szórakozásra. Sikerül-e megszervezni a hagyományos közösségi rendezvényeket?


— A közösségi rendezvényekre lenne igény, de úgy gondoljuk, hogy jobb megelőzni a bajt, mint majd abból keresni a bizonytalan kiutat. Szerveztünk egy kisebb családi napot, de igyekeztünk betartani a szabályokat, ami jó volt a közösség számára, de nem az igazi, nem olyan, mint amilyet a korábbi években megszoktak. Sokat gondolkoztunk, hogy szervezzük-e meg a lovas napot, ami az elmúlt évben is elmaradt, s végül úgy döntöttünk, hogy nem kockáztatunk, főként, miután láttuk, hogy mi történik több helyen a megyében. A korábbi években öt-hat ezer ember fordult meg a lovas napokon, nagy felelőtlenség lett volna ezt bevállalni. Az idei lovas nap elhalasztásának az a legfőbb oka, hogy az iskola biztonságosan tudjon működni. A mezőfényiek hetven százaléka kapta meg a védőoltást, ez sem elég nagy arány, hogy ki mernénk tenni őket egy ilyen rendezvénnyel járó fertőzésveszélynek. Én nagyon optimista vagyok, bízom abban, hogy véget ér a járvány, és visszaáll minden a normális helyére.

Elek György

 

Ajánljuk még a témában:

Vidék

Mezőfény: kevés cukor, de nívós borok

Mintegy hetven mintával vettek részt mezőfényi borászok a községben rendezett szombati borversenyen. „Vékony év” borai kerültek a zsűri elé, de az elvárt nívót még így is megütötték.
Vidék

Év végére befejezik a falurendezési munkálatokat Mezőfényen

Hamarosan elkészül a kivitelező vállalat a mezőfényi utcák teljes felújításával. A zöldövezetek beültetését követően szebb, kellemesebb környezetben telnek majd a településen élők mindennapjai.
Vidék

Remekül fesztiváloztak a mezőfényiek

Több százan vettek részt vasárnap a mezőfényi Nyárindító Fesztiválon, amit évek óta ilyentájt, június végéhez közeledve rendeznek meg a Nagykároly szomszédságában található településen. Az idei sztárvendég a NOX énekesnője, Péter Szabó Szilvia volt.