Vidék

Mezőfény: kevés cukor, de nívós borok

(Fotók: Brém László Facebook oldala)
2024.01.29 - 15:23
Mintegy hetven mintával vettek részt mezőfényi borászok a községben rendezett szombati borversenyen. „Vékony év” borai kerültek a zsűri elé, de az elvárt nívót még így is megütötték.

A Mezőfényi Polgármesteri Hivatal, a helyi tanács és az RMDSZ mezőfényi szervezetének rendezésében tartottak borversenyt helybéli borászok számára szombaton a községközpont kultúrházában.

hirek/2024/januar/mezofeny-keves-cukor-de-nivos-borok-3.jpg
„Rövid” borok

A Bencze Zoltán által elnökölt zsűri elé (Umhauser Valéria, Tempfli István, Bencze Zoltán), 67 bort – nagyrészt fehéret –, hat vöröset és három rozét sorakoztattak fel a gazdák, ezek több mint fele aranyéremmel volt elismerve.
A szőlészet-borászat szempontjából „vékony év” volt a tavalyi, foglalta össze tapasztalatait szerkesztőségünk számára Bencze. „Kevés cukor jutott a szőlőnek, kevés maradt a borba. Emiatt jellemzően „rövidek” voltak a borok, tartalmatlanok, de tiszták. A természet részéről kapott gyenge támogatás ellenére megvolt az a nívó, amit Mezőfény esetében megszoktunk” – tette még hozzá a borász: egységes borokkal álltak elő, szépen dolgoztak a gazdák. Ennek tudható be, hogy 36 arany került szétosztásra a versenyzők között.

Vigyázni kell a kénezéssel, amit nem szabad túlzásba vinni, de úgy kell adagolni, hogy legalább két hónapig tartva legyen a szint és vigyázni kell az ecetesedéssel is, óvták a mezőfényi bortászokat – és nemcsak –, a szakértők.

hirek/2024/januar/mezofeny-keves-cukor-de-nivos-borok-4.jpg
Munka után szórakozás

„A ma boraival a tegnap nagyjaira is megemlékeztünk ezen a 24..mezőfényi borversenyen” –  mondta el az eseményt követően Brem László polgármester, ugyanis régi borászok és régi borverseny-szervezők napja is volt szombaton Közülük az egyik legismertebb és legrégebbi ilyen ember Komáromi József volt, aki hosszú évekig bírálta és méltatta a helyi borokat, de sajnos már nem ülhet az asztalnál.

Az önkormányzat és az RMDSZ is szorgalmazza a mezőfényi borászkodást, tette hozzá az elöljáró és támogatja a fiatal gazdákat elkezdeni, folytatni, fejleszteni ezt a szakmát. Egy borverseny mindig jó alkalom a közösségépítésre, folytatta Brem, ezért nem csak a tapasztalatszerzés a célja egy – egy ilyen eseményt megrendezni, hanem a közös nótázásra, együtt szórakozásra is sort kell keríteni. Nem volt ez másképp ez alkalommal sem, az oklevelek kiosztása után meg is énekelték a borokat a gazdák, a jól megérdemelt szórakozásra is jutott idő a borversenyt követően.

Princz Csaba

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON! 


hirek/2024/januar/mezofeny-keves-cukor-de-nivos-borok-2.jpg

 

Ajánljuk még a témában:

Nagykároly

Bor a kastélyban, Nagykároly - RÉSZLETES PROGRAM

III. Bor a kastélyban - Castel Vinum Borfesztivál, Szatmár megye, NAGYKÁROLY 2024 JÚLIUS 27. – 28.
Szatmár megye

Pénteken lesz a Szatmár Megyei Borverseny

A versenyre szánt bormintákat május 30-án csütörtökön 10 és 18 óra között a Máltai Szeretetszolgálat szatmárnémeti, Kossuth-kerttel szemben lévő székházában lehet leadni. A borokat a Családi Hétvégén bárki megkóstolhatja a Kossuth-kerti Borutcában.