Szatmárnémeti

Birtokba vették a gyerekek az óvodát

Az óvoda gyermekei ünnepi műsort adtak elő az istentisztelet keretében, majd birtokba vették az óvoda játszóterét is. A vendégek is megtekintették a felújított óvodát (Forrás: A szerző felvételei)
2022.03.03 - 08:44
Az Árva Bethlen Kata Református Óvoda új épületének hivatalos átadása ünnepi és felemelő volt, ám miközben az anyanyelv és a kultúra megmaradásának fontosságáról esett szó, nem lehetett szó nélkül elmenni a háború elől menekülők mellett, akiknek segítenünk kell.

Tegnap került sor a Szamos-negyedi Református Egyházközség tulajdonában lévő Árva Bethlen Kata Református Óvoda új épületének hivatalos átadására. A templomban tartott ünnepi istentiszteleten Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) püspöke hirdette az igét Máté evangéliuma 18. részének első öt verséből, mely leültet bennünket a gyermek mellé. Nehéz, beteges világban élünk hónapok óta, s most a szomszédban háború dúl, ahol torzsalkodás van, sokszor testvér a testvérrel néz szembe, az emberek nem akarják hallani a szót, mintha megzavarodott volna, fogalmazott az igehirdető, majd kihangsúlyozta, hogy a hívő ember soha nem egyezhet bele abba, hogy az igazságot átfesse, nem szabad oly álmokat kergetni, melyeket nem tudunk elérni. Az elolvasott ige közel visz bennünket a gyermekekhez, nekik is megvannak a sajátos bajaik, nevelni kell őket, de mégis egyfajta célt meg kell fogalmazzunk, olyanokká kell legyünk, mint a gyermeki lélek, aki szebbé akarja tenni a jövőt, aki elfogadja a felé nyújtott kezet. A XXI. században elő kell jönnie a szívnek, minden ember esetében, ez egyszerű emberség. Jó lenne, ha a szív dolgozna, aki le tud ereszkedni, segíteni, felemelni. Ünnepelni gyűltünk össze Szatmárnémetiben, ahol a Királyhágómelléki Református Egyházkerület az anyaországgal együttműködésben újabb óvodaépületet újított fel s adott át, és nyugodtan lehet azt mondani, hogy a feladatot jól elvégezték. „A gyermekeink, unokáink jövője a tét, s mindent meg kell tennünk értük. Mi megtettük a magyar kormány óvodaépítési támogatása révén. Nem csak prédikálunk, beszélünk róla, hanem amikor ajtók nyíltak meg, éltünk a lehetőséggel. Évekkel ezelőtt elkezdődött a bölcsőde- és óvodaépítési program, mely által sok mindent megmenthetünk, megmentjük az anyanyelvet. Szatmárnémetiben azt kell mondjam, össze kell szedjük magunkat, többen is tanulhatnának magyar iskolában, ezzel továbbvíve kultúránkat” — fogalmazott Csűry István.


Ezt követően Bogya-Kis Ferenc lelkipásztor köszöntötte a megjelenteket, majd elmondta: felépült az óvoda, elkezdődhet a munka, a gyerekek nevelése. „Hálaadás és örömünnep ez, hiszen új óvodaépületbe költözhetnek a gyerekek. Amikor 2000-ben megnyitották az első református óvodát, az Árva Bethlen Kata Óvodát Szatmárnémetiben, a szülők megfogalmazták, hogy szeretnék, ha napközi programú lenne, ez jelentene igazán segítséget a fiatal szülőknek” — fogalmazott a tiszteletes, majd elmondta, hogy 2017-ben, a reformáció 500. évfordulójának évében tudták meg, hogy az egyházközség is felkerült az egyházkerület listájára, melyen a magyar kormány által finanszírozott óvodaépítési projektek vannak. A kezdeti apróbb fennakadásokat sikerült megoldani, majd a versenykiírást megnyerő Tarr&Tarr Kft. elkezdhette a kivitelezést, tegnap pedig átadásra került az új óvodaépület, melyben két terem, mosdó, ebédlő és orvosi szoba kapott helyet. Az új épület 50 gyerek befogadására alkalmas, és hamarosan az óvoda gyerekei át is költöznek az új épületbe, hogy belakják azt, s igazi otthonukká válhasson. A napközi udvarán egy korszerű játszóteret alakítottak ki a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége támogatásával. 

Van jövő — ezt üzeni az átadás is

Dr. Grezsa István magyarországi kormánybiztos köszöntőjében elmondta, hogy örül, hogy itt lehet, különösen, ha a jelenlegi háborús időszakot nézzük, amikor az országhatárnál megjelentek az anyák és gyermekeik, akik a háború elől menekülnek. „Az óvodaavató hangulatára rányomta a bélyegét, hogy riadt szemű gyermekek és zavarodott édesanyák tekintetével szembesülünk mind a román-ukrán, mind a magyar-ukrán határon. A háborús borzalom és az óvodaátadás ünnepe között úgy lehet összefüggést keresni, hogy az ide járó gyermekek az anyanyelven, a mesevilágon keresztül kötelezik el magukat a magyarság és a magyar nemzet iránt, és ez a magyarság most határoktól függetlenül egy nemzetként mozdult meg, hogy segítséget nyújtson a bajban levőknek” — fogalmazott Grezsa. Az óvodában magyar anyanyelven, mesék által összekapcsolódnak a magyar kultúrával. A magyar nemzet pedig most is példát mutat, hisz egy emberként segít a bajbajutottakon, akiknek a továbbiakban is segítséget kell biztosítani. Az óvodafejlesztési program keretében Kárpát-medence-szerte 179 új és 713 felújított óvodával, valamint több mint 400 játszótérrel gazdagodott a magyar közösség, ugyanakkor minden magyar óvodába játékcsomag is került. A program előtt 1664 óvodába járt magyar gyermek. Erdélyben a program keretében 106 új és 376 felújított intézménnyel büszkélkedhetnek, itt a partnereik a történelmi egyházak, a pedagógusszövetség, illetve a baptista egyház. 


Dr. Király Lajos, a romániai Szatmári Református Egyházmegye esperese a szent térről és szent időről beszélt, melyet a régi emberek tudtak és értékeltek is, és ezzel párhuzamosan köszönetet mondott a magyar kormánynak, amiért a szent teret megépíti, hogy arról számolhatunk be, hogy templomok, óvodák épülnek, újulnak meg. Végezetül megköszönte a kemény munkát mindenkinek, aki részt vett az óvoda építésében. 
Kereskényi Gábor szatmárnémeti polgármester elmondta, hogy van jövő, ezt üzeni az óvoda átadása is. „Azt láthatjuk, hogy az adófizetőknek hála városunk fejlődik, de az anyaországi támogatásért is köszönetet kell mondani. Az elmúlt időszakban három óvoda átadására került sor, s jelenleg a katolikus bölcsőde építési munkálata zajlik” — fogalmazott az elöljáró, aki kihangsúlyozta, hogy az irány jó, de tudatosítani kell, hogy nekünk is tennünk kell érte. Ezért is fontos, hogy részt vegyünk a népszámláláson, majd az áprilisi magyarországi választáson is.
Póti Eduárd, a Szatmárnémeti Református Gimnázium igazgatója elmondta, hogy most ünnepelni gyűltünk össze, mert annak idején azt az utat választották, mint annak idején a reformátorok, s itt állnak, másképp nem tehetnek. Az intézmény igazgatójaként tudja, milyen feladatokkal jár a beléjük vetett bizalom, s ígéri, hogy mindent megtesznek azért, hogy méltóvá váljanak rá. Fontos, hogy a gyerekeket magyarul tanítsák, és az őseink által ránk hagyott református szellemben neveljük őket. 
Bogya-Kis Mária, a gyülekezet lelkipásztora elmondta, hogy igazi örömünnep ez, ám nem szabad megfeledkezni a rászorulókról sem, akikre támogató szeretettel gondolnak, s az imaheti alkalmakon összegyűlt perselypénzt a menekültek megsegítésére fordítják majd. Az ünnepi istentisztelet keretében az óvodások mellett a gyülekezet énekkara szolgált, a tiszteletes asszony pedig elszavalta Reményik Sándor Templom és iskola című versét. Az ünnepség az óvoda megáldásával és birtokba vételével ért véget.

Sógor Beáta

Ajánljuk még a témában:

Nagykároly

Újabb gyermekmegbetegedések Nagykárolyban

Már három nagykárolyi tanintézményben fordultak elő tömeges megbetegedések
Nagykároly

Huszonhat nagykárolyi óvodás került kórházba

A nagykárolyi 1-es Számú Hosszított Programú Óvoda huszonhat, 3 és 5 év közötti óvodása került kórházba csütörtökön hányás, hasmenés miatt – közülük jelenleg heten még mindig a nagykárolyi kórház gyermekosztályán vannak, megfigyelésen.
Szatmárnémeti

Sokadik halasztás: körgyűrű-átadás majd júniusban

Megint késés van, halasztás történt a szatmárnémeti elkerülőút építésének befejezésében, féltucatnyi – ha nem több –, határidő-kitolás is történt már mióta 2018-ban elkezdték. Amikor azon a nyáron nagy dérrel – dúrral kivonultak az olasz utászcég által koordinált munkatelepre a gépek, a 2019-es év végére volt ígérve a befejezés. 2022 dereka van.