Külföld

Betlehemben a Szentföldön élő keresztények töltötték meg a templomokat az éjféli misén

Fotó: gettyimages
2021.12.25 - 09:45
Idén Betlehemben a Szentföldön élő keresztények töltötték meg a templomokat az éjféli misén, zarándokok és turisták nélkül ünnepeltek a beutazási korlátozások miatt - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet szombaton.

Jézus szülővárosában, Betlehemben ebben az évben a szokásosnál jóval szerényebben, de a tavalyi zárlathoz képest már vidámabban, mindössze több száz ember részvételével tartották az éjféli misét a Születés Templománál.

Izrael november végén lezárta határait a külföldiek beutazása előtt a jóval fertőzőbb omikron koronavírus változat távol tartása érdekében, és ezért zarándokok és turisták nélkül, a helyi keresztények és az Izraelben dolgozó keresztény vendégmunkások részvételével ünnepeltek Betlehemben.

Pierbattista Pizzaballa érsek, latin pátriárka a Születés Temploma épületegyüttesében található katolikus Szent Katalin templomban tartott éjféli misén hangsúlyozta, hogy idén vidámabb a karácsony Betlehemben, mint tavaly.

Egy évvel ezelőtt a Covid-19 egészségügyi korlátozásai miatt csak néhány embert engedtek be a  Szent Katalin templomba, de idén ismét megtölthették a hívők a templomot.

"Ma a hívek megtöltik a templomunkat, és a város ünnepel. A tavalyi karácsonynál sokkal nagyobb a részvétel és ez biztató jel" - mondta a pátriárka éjféli szentmise homíliájában.  

Pizzaballa azonban azt is kifejtette, hogy az öröm még mindig nem teljes, mert hiányoznak a zarándokok. A Palesztin Hatóság ellenőrzése alatt álló Betlehembe csak az Izrael ellenőrzése alatt álló átkelőhelyeken lehet belépni, de az izraeli repülőteret és a nemzetközi átkelőhelyeket lezárták a külföldi látogatók számára.  

"Az öröm teljességéhez még hiányoznak a zarándokok, akik már második éve nem lehetnek velünk a jelenlegi egészségügyi vészhelyzet miatt, amely tovább tart, mint korábban feltételeztük" - magyarázta az érsek.

"Imádkozunk értük és egyben imáinkkal kérjük, hogy mindennek mielőbb vége legyen, és Betlehem városa ismét tele legyen zarándokokkal, ahogy az rá jellemző" -tette hozzá Pizzaballa.  

Miközben a Palesztin Hatóság területén lévő, és izraeliek számára belépési tilalommal sújtott Betlehemben súlyosan érezhető volt a külföldiek hiánya, Jézus nevelkedésének Izraelben található helyén, a galileai Názáretben valódi ünnepi hangulat volt.

Külföldre utazástól szinte teljesen eltiltott izraeliek tömegesen utaznak a városba, izraeli helyi turisták özönlötték el az utcákat és a szent helyeket. A város tele van feldíszített karácsonyfákkal, karácsonyi díszkivilágítás és vásár gondoskodik az ünnepi hangulatról.

MTI

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Örömre szólító karácsonyi üzenet Kültelken

Isten biztató jelenléte nélkül megtorpannánk saját életünkben is, mint ahogy a babiloni fogságból hazatérők a templom újjáépítésében — de az ígéret többszörösen beteljesedik.
Belföld

Karácsonyi pásztorlevél

„A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban.” (Lk 2, 12)
Belföld

A nélkülözhetetlen „epizódszereplő”

A karácsony Isten szeretetének konkrét megnyilatkozása a történelem szintjén. Lényege a testté létel páratlan eseménye, amikor az idők teljességében a tökéletes, a végtelen, a mindenható Isten belép valóságos, immanens módon történeti, behatárolt létezésünk korlátai közé, hogy a végeset, a töredékest, a részint valót, az emberi ittlétet felemelje az örökkévalóságba, az Ő teljességébe.