Szatmárnémeti

Beoltatlan tanár csak online tanítson?

Fotó: freepik.com
2021.04.15 - 08:24
A vakáció ellenére nem mondható unalmas területnek a tanügy, hiszen Sorin Cîmpeanu tárcavezető nyilatkozatai megbolygatják az életet.

Egy keddi tanácskozás keretében — amit épp azzal a céllal szerveztek, hogy növeljék az oltatási hajlandóságot a tanügyi alkalmazottak körében — azt mondta, hogy a szülői képviseletek részéről egyre nagyobb a nyomás, hogy csak azok a pedagógusok vehessenek részt a jelenléti oktatásban, akiket immunizáltak, megkapták a koronavírus elleni védőoltásokat, a többiek pedig csak online oktassanak.

A tárcavezető kihangsúlyozta, hogy egyelőre ez a lehetőség mint hipotézis áll fenn, de mindenképp elemezni kell a felvetést, és ha fokozódik a nyomás, döntést is kell hozni. Cîmpeanu ugyanakkor azt is elismerte, hogy nehéz lenne megtudni, ki az a pedagógus, akit beoltottak, és ki az, akit nem, mivel ezek személyes, orvosi információk, melyek kiadására senki nem kötelezhető.

A Magyar Szülők Szövetsége is megszólalt az ügy kapcsán: állítja, hogy nem kért hasonlót, sőt, ilyen jellegű megbeszélésen sem vett részt, és mindaddig, amíg nem tudja biztosan, hogy az általa képviselt magyar szülői közösségek mit szeretnének, addig maximálisan elhatárolódik minden ilyen jellegű kijelentéstől.

A tanügyi alkalmazottak körében meghaladta az 50 százalékot a beoltottak aránya, nyilatkozta korábban a téma kapcsán Kallós Zoltán, az államtitkár meglátása szerint a pedagógusok körében növekszik az oltatási hajlandóság. Szejke Ottila helyettes főtanfelügyelő a felmerült téma kapcsán megkeresésünkre elmondta, hogy hozzájuk semmilyen hivatalos kérés nem érkezett ilyen ügyben, így nem kívánta érdemben kommentálni a felvetést.

Sógor Beáta

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Újabb kutya és macska oltási kampány indult

A DSVSA októberben indított veszettség elleni oltási kampánya decemberig tart.
Belföld

Már a patikákban várnak az oltakozókra a vakcinák

Hamarosan kezdődik az influenza elleni oltási szezon, az első adag vakcinák megérkeztek a gyógyszertárakba.
Belföld

Érdemes oltatni influenza és szamárköhögés ellen!

Az influenza és a szamárköhögés elleni oltások fontosságára hívja fel a figyelmet az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).