Megfontolandó, hogy ismét bevezessék az olvasásórákat, annak érdekében, hogy a tanulók megtanulják értelmezni a szövegeket - mondta a kedden közzétett PISA-eredményekre
Ötödik kiírásához érkezett a MOL Románia és A Közösségért Alapítvány Jogosítvány a jövőhöz programja, mely a vezetői engedély megszerzésének költségeit
A kormánypárt és a szociáldemokrata ellenzék egymással versengve akarja hatályon kívül helyezni Romániában a rossz körülmények között fogva tartott elítéltek
A Szociáldemokrata Párt (PSD) és a kormányt támogató Népi Mozgalom Párt (PMP) szavazataival megkapta a képviselőház közigazgatási bizottságának ajánlását
Az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) ötezer lejes bírságot rótt ki kedden Csomortányi Istvánra, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnökére amiatt
A legnagyobb kiszabható büntetést, 14 év börtönt kért a Colectiv-per hétfői tárgyalásán az ügyész két tűzoltóra, akiket azzal vádol a korrupcióellenes ügyészség
Valószínűleg a viszonylag alacsony béreknek tulajdonítható az a jelenség, miszerint Romániában a lakosság közel a fizetése harmadát élelmiszerre és nem alkoholos
Országszerte 66 új kanyarós beteget, köztük két Szatmár megyei pácienst jegyeztek november utolsó hetében — közölte honlapján az Országos Közegészségügyi
A romániai vállalatoknak több mint a fele (54%) átlagban 11 százalékkal akarja növelni alkalmazottainak a számát 2020-ban, derül ki a PwC Románia felméréséből
A Népi Mozgalom Párt (PMP) pártjához tartozó román parlamenti képviselők egy csoportja törvénymódosítással az állami magánvagyonába helyezné a katonatemetőket,
Kilépett a Victor Ponta vezette Pro Románia pártból Mihai Tudose volt román miniszterelnök, jelenlegi európai parlamenti képviselő, mert kifogásolta, hogy Ponta
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat