Menesztették tisztségéből a csíkszeredai megyei kórház szemészeti osztályának vezetőjét, dr. Bodó Pált és főasszisztensét - közölte szerdán Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács elnöke.
A kormány szerdán jóváhagyta az országos gyermekjogvédelmi és örökbefogadási hatóság hatásköréről, megszervezéséről és működéséről szóló határozatot. Az intézmény központi közigazgatási szervként fog működni a családügyi, ifjúsági és esélyegyenlőségi minisztérium alárendeltségében, és 85 alkalmazottat foglalkoztat majd.
A korábban becsült 4,6 százalékról 4,3 százalékra módosította az Országos Stratégiai és Előrejelzési Bizottság a román gazdasági idei növekedésére vonatkozó várakozását.
Florin Cîţu, a nemzeti Liberális Párt (PNL) és a szenátus elnöke úgy nyilatkozott szerdán, hogy egy ármaximálás hátrányosan érintené a romániai termelőket.
A mezőgazdasági, élelmiszer- és dohányipari szakszervezeteket tömörítő Agrostar szövetség vezetője szerint tömegesen fognak bezárni a kisvállalkozások, ha a kormány sürgősen nem lép közbe.
Alexandru Rafila egészségügyi miniszter leszögezte szerdán, hogy a hatóságok semmiképpen sem fogják feloldani a zárt terekben, tömegközlekedési eszközökön és zárt piacokon érvényes maszkviselési kötelezettséget.
Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter az elmúlt napokban több nyilatkozatában is beszámolt a 2022/2023-as tanév szerkezetével kapcsolatos elképzeléseiről, amelyek szerint egyrészt beiktatnának egy októberi vakációt, illetve visszavezetnék a februári szünetet, másrészt pedig módosulna a tanítási napok száma.
Nicolae Ciucă kijelentette, "végrehajtják' az alkotmánybíróság döntését, mely szerint alkotmányellenes a maszkviselést a köztereken, bevásárlóközpontokban, tömegközlekedési eszközökön és a munkahelyen kötelezővé tevő 2020/192-es sürgősségi kormányrendelet.
A 2020/55-ös törvény továbbra is előírja a védőmaszk használatát mindenféle zárt térben - szögezte le a szerdai kormányülés elején az egészségügyi miniszter.
Florin Cîţu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke szerdán kijelentette, a kormánynak kell megoldásokat találnia az alkotmánybíróságnak (CCR) a maszkviselést illetően hozott határozata nyomán.
A Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS) szerdai közlése szerint az utóbbi 24 órában 17.447 személyt diagnosztizáltak SARS-CoV-2-fertőzéssel, és 183 koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetet regisztráltak. Tizenkét haláleset korábban következett be.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat