A koronavírussal összefüggésbe hozható újabb 6 halálesetet jelentett be szerda este a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). Ezzel 864-re emelkedett a halálos áldozatok száma.
Nagy segítség lehet az autóvásárlóknak a RAR kedden aktivált új szolgáltatása, amivel teljes képet lehet alkotni vétel előtt egy-egy autó múltjáról, futási adatairól, korábbi káreseményeiről.
Egymásnak ellentmondó bejelentések, a többhetes bezártság után jól hangzó újranyitási nyilatkozatok meg abszurditások — mintha a kormány nemigen tudná, mihez kezdjen a vészhelyzeti állapottal.
Renate Weber, a nép ügyvédje úgy nyilatkozott szerdán, miután az alkotmánybíróság helyt adott a szükségállapot szabályainak megszegéséért kiszabható bírságokra vonatkozó kifogásának: reméli, hogy a kormány megtalálja a módját, hogy semmissé nyilvánítsa ezeket a büntetéseket.
Helyt adott az alkotmánybíróság (CCR) a Nép Ügyvédje által benyújtott óvásnak, amelyet a szükségállapot szabályainak áthágása miatt kirótt büntetések összegére vonatkozó sürgősségi kormányrendelet ellen nyújtott be az ombudsman - közölték az AGERPRES hírügynökséggel a taláros testülethez közel álló források.
Döntő házként, ellenszavazat nélkül fogadta el szerdán a képviselőház azt a tervezetet, amelynek értelmében a szülők szabadnapokat vehetnek ki gyerekeik felügyeletére a szükségállapot vége és a tanév vége közötti időszakra.
A szükségállapot ideje alatt és az azt követő hat hónapban illetékmentesen használható a mezőgazdasági területek öntözésére a fúrt kutakból származó talajvíz - döntötte el szerdán a képviselőház plénuma.
Elvetette a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kisebbségi anyanyelvhasználatról is szóló, Klaus Iohannis államfő által nyilvánosan bírált közigazgatási törvénytervezetét a képviselőház szerdán.
Mentesülnek az ingatlanadó alól azok az épületek, amelyekben családorvosi rendelők működnek - az erről szóló tervezetet szerdán fogadta el a képviselőház.
A legutóbbi tájékoztatás óta 270 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, és ezzel 14.107-re nőtt a fertőzöttek száma - közölte szerdán a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Két hete heves versengés folyik, amelynek tétje, hogy ki tud parádésabb érveket bemutatni a magyarok és a magyar nyelv jelentette veszélyről Romániára és a románokra nézve. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerdai felszólalása a parlament plénumában.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat