A WHO egyik képviselője korábban 2-3, nyilvánosságra nem került tanulmány alapján azt állította, hogy a tünetmentes fertőzöttek csak nagyon ritka esetben adják tovább a vírust. Ezt az állítást azonban a WHO később visszavonta.
Kedvezőtlenül véleményezte kedden a képviselőház emberi jogi, vallási és kisebbségügyi szakbizottsága azt a törvénytervezetet, amely szerint a romániai magyar közösség ünnepnapjává nyilvánítanák március 15-ét.
Haladéktalanul meg kell nyitni a kórházakat a krónikus betegek előtt, és az iskolákat elő kell készíteni az őszi tanévkezdésre - hangsúlyozta kedden a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke.
Valószínűleg meghosszabbítják a vészhelyzetet június 15–16-a után, ugyanakkor részlegesen nyithatnak a plázák, az edző- és fitnesztermek, a magánóvodák és -bölcsik, no meg a szabadtéri medencék.
Szobrot állítanak Ferenc pápának Bukarestben. A Darie Dup képzőművész által készített mellszobor a Schitu Măgureanu sétányon kap helyet, és jövő kedden leplezik le.
A legutóbbi tájékoztatás óta 145 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, és ezzel 20.749-re nőtt a fertőzöttek száma - közölte kedden a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Megalapozatlannak minősítette és elutasította a bukaresti törvényszék Liviu Dragnea keresetét, amelyben szabadon bocsátását kérte arra hivatkozva, hogy törvénytelenül tartják fogva.
Az IMM Invest programot kiegészítő finanszírozási lehetőségekről tárgyalt kedden Ludovic Orban miniszterelnök a Romániai Pénzügyi Társaságok Egyesületének képviselőivel.
Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke hétfőn este úgy nyilatkozott a B1 TV műsorában: tárgyalásokat folytat Călin Popescu Tăriceanuval, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) elnökével, valamint Victor Pontával, a Pro Románia párt elnökével annak érdekében, hogy választási szövetséget hozzanak létre a helyhatósági választásokra.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat