A Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS) szombati közlése szerint az utóbbi 24 órában 4837 személyt diagnosztizáltak SARS-CoV-2-fertőzéssel, és 82 koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetet regisztráltak. A halálesetek közül hat korábban következett be.
A Code for Romania nevű civil szervezet által a kormánnyal és a katasztrófavédelmi főigazgatósággal (DSU) partnerségben kifejlesztett platform veszi át az ukrajnai menekülteknek szánt humanitárius felajánlások összesítésére a kormány által korábban létesített felület szerepét és adatait.
Az elmúlt 24 órában több mint 85 ezer személy érkezett Romániába, közülük több mint 28 ezren ukrán állampolgárok - tájékoztatott szombaton az országos határrendészet.
Az országos katasztrófavédelmi felügyelőség képviselői fokozottan ellenőrzik a polgári óvóhelyek állapotát - jelentette ki az országos vészhelyzeti bizottság (CNSU) vezetője.
Az ukrajnai menekültek számára kialakított tranzitközpontok jelenlegi kapacitása 3511 férőhely, de ez a szám hat-nyolc óra alatt 7000-re növelhető, az igényeknek megfelelően - mondta pénteken Raed Arafat.
Adela Cojan, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnöke jóváhagyta az eljárást, amellyel az ukrajnai fegyveres konfliktus övezetéből érkező külföldi állampolgárok vagy különleges helyzetben lévő hontalan személyek orvosi szolgáltatásokhoz juthatnak Romániában.
A romániai hatóságok eddig nem észleltek emelkedett radióaktivitást a délkelet-ukrajnai Zaporizzsja atomerőművénél végrehajtott orosz támadás nyomán - közölte pénteken a környezetvédelmi miniszter.
Tízből négy rákos megbetegedés megelőzhető lenne a dohányzás elleni küzdelemmel, az alkoholfogyasztás csökkentésével, a környezetszennyezés mérséklésével, a rákkeltő anyagoknak és sugárzásoknak való kitettség csökkentésével, valamint az egészséges életmód népszerűsítésével - közölte az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) a rákellenes világnap alkalmából.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat