Szeptember 10-én derül ki, hogy az iskolák milyen körülmények között kezdik négy nappal később a tanévet. Ez abból az egészségügyi és oktatási minisztérium által kidolgozott rendelettervezetből derül ki, mely az iskolakezdés feltételeit tartalmazza.
Megduplázza a kormány a gyermeknevelési pótlékot, de több szakaszban tervezi ezt megvalósítani - nyilatkozta szerda este a pénzügyminiszter. Florin Cîţu szerint a "populista törvényeket" megszavazó képviselőknek és szenátoroknak adományozniuk kellene saját jövedelmükből a gyermekpénz megkétszerezésére.
A kormány sürgősségi rendeletet fogadott el 500 ezer tábalgép és egészségügyi védőanyagok elszámolására az iskolákban - közölte a kabinet szerdai ülését követően Raluca Turcan miniszterelnök-helyettes.
Katonai tiszteletadás mellett, Áder János államfő, Orbán Viktor kormányfő és Kövér László házelnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-ai állami ünnepen csütörtök reggel Budapesten, a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.
A külügyminisztérium azt ajánlja a román államplgároknak, hogy a jelenlegi koronavírus-járvány körülményei között, csak halaszthatatlan ügyekben utazzanak külföldre.
Egyórás munkabeszüntetést tartottak szerda délután 5 és 6 óra között a vendéglátóipari alkalmazottak tiltakozásul amiatt, ahogyan a kormány az ágazathoz viszonyul a koronavírus-járvány körülményei között.
Amíg nem csökken az esetszám, nem lesznek újabb lazító intézkedések - jelentette ki szerdai sajtóértekezletén Klaus Iohannis államfő a vendéglők és teraszok működésére utalva.
Elutasította az alsóház plénuma az 1993/61-es törvény 3. cikkelyét módosító 123-as sürgősségi kormányrendeletet, amely a gyermeknevelési támogatás (gyermekpénz) többlépcsős emelését írja elő.
A romániai közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) a török Nurol Insaat Ve Ticaret A.S. társaságot hirdette ki győztesnek az A3-as észak-erdélyi autópálya egyik szilágysági szakaszának építésére kiírt pályázaton.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos végrehajtó bizottsága (CExN) pénteken újra összeül, hogy megvitassa, hogy mikor szavazzanak a párt által benyújtott bizalmatlansági indítványról, és megbeszélje a részleteket az augusztus 22-ére tervezett kongresszussal kapcsolatban - jelentette be pénteken Lucian Romaşcanu, az alakulat szóvivője.
Az euróövezetben 0,4%-os inflációt jegyeztek júliusban a júniusi 0,3%-ossal szemben, az Európai Unióban (EU) pedig 0,9%-osat, az egy hónappal korábban regisztrált 0,8%-hoz képest; a legmagasabb mértékű éves infláció Magyarországon, Lengyelországban, Csehországban és Romániában volt, derül ki az EU statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett adatsorából.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat