Az Ukrajna elleni orosz katonai agresszió kezdetétől 3688 ukrán állampolgár fordult menedékkérelemmel a román hatóságokhoz - közölte szombaton a belügyminisztérium.
Cáfolta a védelmi minisztérium (MAPN), hogy az ukrajnai háború kapcsán a tartalékosok mozgósítására készülne. Nyugalomra int, a terjedő hamis dokumentumok célja a lakosság megfélemlítése.
Hatályon kívül helyezte pénteken a kormány a digitális beutazási adatlapról szóló sürgősségi rendeletet, így a Romániába érkező személyeknek többé nem kell kitölteniük ezt a formanyomtatványt - közölte a kormányszóvivő.
Az Európai Unió szintjén 2020-ban 2019-hez képest nőttek az egészségügyi kiadások, GDP-arányosan a legkevesebbet Lettország, Lengyelország, Írország és Románia költött erre a célra - derül ki az EU statisztikai hivatalának (Eurostat) pénteken közzétett adataiból.
Egyre többen vélik úgy, hogy Románia jó irányba halad, és nőtt az ország jövőjébe vetett bizalom, ugyanakkor az ukrajnai háború kirobbanása óta alaposan visszaesett az egyre inkább oroszpárti, no meg nacionalista AUR támogatottsága.
Az Ukrajna elleni orosz katonai agresszió kezdetétől 3623 ukrán állampolgár fordult menedékkérelemmel a román hatóságokhoz - közölte pénteken a belügyminisztérium.
Több mint hetven töltőállomást ellenőrzött, és 370 ezer lej értékben rótt ki bírságot csütörtökön az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) — közölte csütörtök este a kormányszóvivő.
Mínusz 32 fokot mértek péntek reggel a Radnai-havasokban a Mosolygó-tó (Iezer) melletti meteorológiai állomáson - közölte a Máramaros megyei vészhelyzeti bizottság szóvivője.
Közel 1 százalékkel csökkentette bukaresti töltőállomásain az üzemanyagok árát a MOL Románia - derül ki a Versenytanács üzemanyagár-figyelő alkalmazásának pénteki adataiból.
Véget ért a vészhelyzet Romániában, erről szólt minden az elmúlt napokban, ám még tegnap késő délutánig sem láttak napvilágot konkrétumok arról, hogy akkor az iskolákban, óvodákban kell-e továbbra is viselni az egészségügyi maszkokat, hogy a nyáltesztek elvégzése marad-e a megszokott módon, vagy ennek sincs már túl sok értelme az adott kontextusban.
A Versenytanács figyelemmel kíséri az üzemanyagpiacot, és kivizsgálja azokat a helyzeteket, amikor az árak indokolatlanul, meredeken emelkednek - olvasható a hatóság csütörtöki közleményében.
Gyakorította közúti ellenőrzéseit tavaly a román autó-nyilvántartó, talán emiatt is akadt horogra több rossz állapotú kocsi, mint 2020-ban, s az ellenőrzések során több mint 26 000 szankciót alkalmaztak. Használtautó-beíratáskor is szigorúbbak a vizsgáztatók.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat