A nagyszebeni megyei sürgősségi kórház vezetősége kedden közölte, hogy ellenőrzést végzett a COVID-19 betegeket ellátó intenzív terápiás részlegen, miután a helyi sajtóban olyan információk láttak napvilágot, miszerint számos rendellenesség történt az említett osztályon. Az ellenőrzés során arra a megállapításra jutottak, hogy 'megfelelőek' a beutalási és betegellátási körülmények.
A szív- és érrendszeri betegségekben szenvedők 22,8%-a egyáltalán nem volt orvosnál a tavaly, mutat rá a krónikus betegek egyesületeit tömörítő koalíció (COPAC) kedden közétett tanulmánya a februárban, online begyűjtött adatokra alapozva.
A legutóbbi tájékoztatás óta 4989 koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, azt követően, hogy az elmúlt 24 órában országszerte több mint 35 ezer koronavírustesztet végeztek - közölte kedden a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Szükség lehet az oltási igazolványra, a negatív teszteredmény bizonyítására, vagy egy igazolásra, hogy az illető személy már átesett a koronavírus-fertőzésen a nagy létszámú kültéri eseményeken való részvételhez - nyilatkozta kedden a Digi 24 televízió műsorában a művelődési miniszter.
59.522, ötvenöt évnél idősebb személy jegyeztette magát elő az AstraZeneca oltására, amióta eltörölték a korhatárt - tájékoztat a koronavírus elleni oltáskampány Facebook-oldala.
Két bukaresti páciensnél azonosították a koronavírus brazíliai eredetű (P.1.) változatát - közölte hétfő késő este az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
A végzős osztályokban a tanulók kevesebb mint fele vett részt a jelenléti oktatáson a második félévben - közölte hétfő késő este a Digi 24 televízió műsorában az oktatási miniszter.
Az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében beszerezhetők az online oktatáshoz szükséges platformok - közölte hétfő késő este a Digi 24 televízió műsorában az oktatási miniszter.
Tűz ütött ki hétfő este a craiovai pszichiátriai kórházban, nincsenek halálos áldozatok - közölte a Dolj Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU).
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat